Mutasd a szövetségesed...

A szövetség volt és jelenlegi vezetői az elmúlt időszakban kézzel-lábbal igyekeznek bizonygatni, mennyire készek, nyitottak a politikai szövetségesek felkutatására, mennyire fontosnak tartják a politikai partnerekkel való együttműködést, hiszen egy hat-hét százalékos támogatottságnak örvendő szervezet mégis csak így, szövetségesek támogatásával valósíthatja meg célkitűzéseit. Mindezzel nem is igen lehet vitatkozni, elvégre a romániai magyar választópolgár azt várja el az RMDSZ-től, hogy adott politikai súlyához mérten a lehető legtöbb jogot csikarja ki a mindenkori bukaresti hatalomtól a magyar közösség számára.

Eddig tehát érthető az alakulat alapállása, kérdőjelek csak annak kapcsán éktelenkednek, hogy az RMDSZ miként képes olyan könnyen szövetségesekre lelni Bukarestben, és miért esik nehezére ugyanez Erdélyben. Konkrét eset az európai parlamenti választások közeledtével beindult tapogatózás, amelynek során a két kisebbik magyar politikai alakulat közül az MPP befutóhelyet kért, az EMNP pedig koalíció létrehozására tett javaslatot az RMDSZ-nek. Amely megtehette volna, hogy bár a látszat kedvéért tárgyalóasztalhoz ül a két magyar párt vezetőjével, ehelyett kapásból elvetette mindkét javaslatot, és – saját identitásának feladásától tartva – választási listájára hívta az MPP és az EMNP jelöltjét. Mintha emezek nem adnák fel ugyanúgy az identitásukat, ha amolyan politikai bokrétának szegődnének az RMDSZ kalapjára.

Miközben teljesen nyilvánvaló, hogy a szavazatmaximálás, az EP-választásokon való minél jobb szereplés szempontjából a hárompárti összefogás hozná a legtöbbet a konyhára (ha már az ez évi uniós megmérettetés minden eddiginél „sorsdöntőbbnek” lett kikiáltva), jól látszik, hogy RMDSZ-nek herótja van az EMNP-vel való bármiféle együttműködéstől, másrészt az MPP-t is jobbára saját szövetségpárti elkötelezettségének bizonygatásaképpen „tartja” maga mellett. Közben nagy a gyanúnk, hogy a polgáriaknak lassan elegük lett ebből a saját politikai arculatuk feladását eredményező társbérletből, amely leginkább abban merül ki, hogy a nevüket adják az általuk amúgy egyáltalán nem szimpatizált apró lépések politikájához.

Az eddigiekből tehát azt a logikus következtetést lehetne levonni, hogy az RMDSZ kész egyedül vállalni a felelősséget az EP-választáson való szereplésért, a megmérettetésen születendő eredményért. Ámde az alakulat számtalanszor adta tanújelét az elmúlt időszakban annak, hogy csak a számára tetsző döntésekhez, következményekhez hajlandó a nevét adni. Jellemző példa a balliberális koalícióhoz, továbbá ezek kormányaihoz fűződő viszonya, amellyel összefüggésben a szövetség teljesen sajátosan értelmezi az átparafrazált közmondást, miszerint „mondd meg, kivel szövetkezel, és megmondom, ki vagy”.

A bukaresti hatalommal ápolt kapcsolatának „vívmányai” közül az RMDSZ csak a pozitívumokat hajlandó felvállalni, közben úgy tesz, mintha a kormány egyéb intézkedéseihez az égvilágon semmi köze se lenne. A szövetség a közelmúltban számtalanszor fejezte ki nemtetszését a Dăncilă-kabinet különböző döntései kapcsán – legyen szó az igazságszolgáltatást vagy az adóügyeket érintő, rendkívül ellentmondásos intézkedésekről –, ez az elhatárolódás azonban egyáltalán nem hiteles, ha tudjuk, hány és hány erősen vitatott jogszabályt vitt át a hatalom a parlamentben az RMDSZ támogatása, de legalábbis asszisztálása mellett. Ebből a pragmatizmusnak álcázott kétkulacsos állapotból adódik az a furcsa magyarázkodás, hogy az alakulatot nem érdekli szövetségese ideológiája, káderpolitikája, de még a tettei sem, ha saját céljaiból – vagy legalábbis azok töredékéből – sikerül elérni valamit.

A bökkenő ott van, hogy ezekből a célokból roppant kevés valósult meg ahhoz, hogy szentesíteni lehessen velük a jelenlegi hatalom bűnrossz kormányzati politikáját. Aminek nagy részét szövetségesként mégse képes lemosni magáról, bármennyire erőlködik az RMDSZ.