2010. október 18., 09:542010. október 18., 09:54
Az, hogy Merkel most egyértelműen rámutatott a multikulti eddigi modelljének a csődjére, azt jelzi, hogy egyre nagyobb a baj. Hiszen a nyugat-európai országok szinte mindegyikében többmilliós nagyságrendben élnek olyan közösségek, amelyek más kontinensről érkeztek, ám már a harmadik generáció nő fel úgy, hogy meg sem próbál beilleszkedni a befogadó kultúrába. (Egyébként mindezek fényében még fontosabb, hogy tudatosítsuk a nyugati társadalmakban: az őshonos európai kisebbségeket nem szabad egy kalap alá venni a néhány éve-évtizede érkezett bevándorlókkal). A befogadók persze hálával tartoznak a bevándorlóknak, akik többnyire olyan munkakörökben dolgoznak, amelyeket az őshonos polgárok nem vállalnának el, azonban ez nem jelenti azt, hogy a tolerancia csakis egyoldalú lehet, azaz a befogadónak a bevándorló minden hagyományát el kell fogadnia, utóbbira viszont nem vonatkoznak az európai normák. A konfliktusokat csupán részben tulajdoníthatjuk annak, hogy a válság miatt a bevándorlók munkahelyei is értékessé váltak. A csőd legfőbb oka, hogy az eddigi modell egy utópiára épül, arra a feltevésre, hogy ha a szent egyenlőség elve alapján tilos különbséget tenni őshonos és jövevény között, mivel „az idegen szép”, ennek eredményeként egy olyan „szivárványtársadalom” jön létre, amelyben mindenki mindenkit elfogad, és békésen egymás mellett él. Csakhogy a valóságban ez nem így van, és ezért nem csupán az európaiak egy részében kétségkívül meglévő rasszizmus okolható. A politikai korrektségen túllépve megállapítható: európaiak és bevándorlók között a viszony csak akkor lehet normális, ha az elfogadás kölcsönös, és utóbbiak betartják a befogadók játékszabályait.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.