2010. október 29., 10:572010. október 29., 10:57
Annyira, hogy városi legendák szerint az ifjú párnak már akkor ajánlatos beíratnia a csemetét, amikor az még legfeljebb pajzán gondolat formájában létezik. A napokban kelt híre annak, hogy Kolozsvárott új bölcsőde nyílt, ami bizonyára jó hír az ottani kisgyerekes szülőknek. Az már talán kevésbé, hogy az intézményt Patrokloszról nevezték el.
Mármost számomra régóta rejtély, hogy miért kell egy óvodát vagy bölcsődét mindenféle, kedveskedőnek szánt, de inkább a névadó infantilitását tükröző nevekre keresztelni (mint a Katicabogár vagy A hét törpe), ám a mostani névadás már a csúcs nonplus ultrája, hiszen a bölcsődét sikerült arról az ógörög eposzi hősről elnevezni, aki a hagyomány szerint Trója ostromában is részt vett, de inkább azáltal vált ismertté, hogy ő volt Akhilleusz fiúbarátja. Vagy ha így világosabb: a szeretője. Nem vagyok homofób, és azt is jól tudom, hogy az ókori görög világban egy kissé más szemmel néztek a homoszexualitásra, mint manapság, hiszen a mentor-tanítvány viszony igazi elmélyülésének tekintették, két, művelt férfihoz a leginkább méltó kapcsolatnak.
Thébában Hierósz lókhosz, azaz Szent sereg néven létezett egy elit katonai alakulat, amelynek tagjait kizárólag homoszexuális párokból válogatták ki, abból a megfontolásból, hogy a csatatéren majd imponálni szeretnének egymásnak, ezért vitézebbül harcolnak. És ne felejtsük el az athéni párt, Harmodioszt és Arisztogeitónt, akik azáltal váltak ismertté, hogy Krisztus előtt 514-ben meggyilkolták a városállam zsarnok uralkodóját, Hipparkhoszt. Csak hát ma nem az ókori Hellászban élünk, és a mai európai kultúrkörben nem ugyanúgy tekintünk a műfajra, mint Platón vagy Alkibiadész korában.
Szó se róla, felőlem amúgy mindenki azt művel a hálószobájában, amit akar, és utcára is vonulhatnak büszkélkedni, ettől még nem dől össze a világ. De annyira már nem vagyok polkorrekt, hogy a férfi-nő kapcsolattal egyenértékűként követendő tevékenységnek tekintsem. Persze lehet, hogy ettől intoleráns vagyok, de akkor sem valószínű, hogy lelkesen üdvözölném, ha a közeljövőben megnyílna az Elton John Zeneművészeti Szakközépiskola vagy az amerikai melegjogi aktivistáról elnevezett Harvey Milk Élelmiszer-ipari Technikum.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.