Mit hoz Macron Európája?

Először is arra, hogy Joe Biden megválasztása egyáltalán nem jelenti majd az Egyesült Államok és Európa összeborulását. Szavakban, mosolygós találkozásokban az új egymásra találás időszaka jön, az érdekek által diktált diplomáciai, gazdasági mozgások viszont külön utakra terelhetik Washingtont és az Európai Uniót vezető országokat.

Iulian Fota, az egyik legismertebb román geopolitikai szakértő az utóbbi napokban több interjúban kiemelte a Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnök szinte egy időben tartott, külpolitikai üzenetekben gazdag beszédében megjelenő lényegi különbségeket. Donald Trump legyőzője nem okozott meglepetést, a diplomácia minden szintű újraélesztését hangsúlyozta, s arra utalt, hogy Európa kéz a kézben kellene meneteljen Washingtonnal a Kína, valamint Oroszország felől érkező veszedelem meggátolásáért.

Macron előadásában az európai–amerikai újbóli egymásra találás örömének kihangsúlyozása mellett lényeges jelzéseket fogalmazott meg. „Oroszországot Európában kell lehorgonyozni”, „veszélyes mindannyiunk összefogása Kína ellen”, „az EU-stratégia autonómiája az Egyesült Államok érdeke is” – így szólt a francia vezető három legfontosabb kijelentése, amelyek együttesen elegáns, de határozott nemet mondanak a Bidenék által elvárt egyhangú transzatlanti szövetségnek.

A hangsúlyok közötti különbségek ellenére Amerika és Európa viszonyát minden jel szerint a Washington–Párizs-tengely fogja meghatározni. Németország Angela Merkel idei távozásával egy átmeneti szakaszba lép, még a szeptemberi választások után is vélhetően jó néhány hónapnak kell majd eltelnie ahhoz, hogy kirajzolódjon az új német kancellár külpolitikai portréja. Ettől még működőképes marad a francia–német motor, amely nélkül nincs Európa. Brüsszelnek, az Unió bürokratikus, senki által nem választott irányítóinak – ahogy eddig is – marad a fotózkodás és az okoskodás. Lásd Josep Borrellnek, az unió külügyi vezetőjének minapi értelmetlen moszkvai látogatását.

Világpolitika mozgolódások idején mindig érdemes feltenni a kérdést: mit hozhatnak a helyezkedések nekünk, kelet-európaiaknak, Magyarországnak, Romániának. Az általános érdektelenségen túl, amit Biden és Macron a mi térségünk iránt mutat, a francia elnökben – annak ellenére, hogy Magyarország irányába sokszor kritikákat fogalmaz meg – akár külpolitikai szövetségesre is lelhet Orbán Viktor. Fredrik Erixon svéd közgazdász írt erről a Spectator című brit konzervatív lapban. A szerző egyébként cikkében világossá teszi, hogy sem a francia elnököt, sem a magyar miniszterelnököt nem kedveli.

Az írás szerint Macron és Orbán is szereti a hatalom központosítását, minél kevesebb ellensúlyt akar maga körül látni. Mindkét politikus kritikus Amerikával, nagyobb állami beavatkozást, illetve protekcionizmust szeretne a gazdaságban, s szoros kapcsolatra törekszik Oroszországgal. A két kormány aktívan lobbizik Brüsszelben a gazdasági szereplőknek nyújtandó állami támogatásokkal kapcsolatos szabályok enyhítéséért. A Válasz Online megkeresésére Fredrik Erixon azt mondta, ma Párizsnak több a hasonlósága Budapesttel, mint Berlinnel: mindkét kormány több pénzt akar az EU-tól, ugyanakkor kevesebb uniós korlátot szeretne ezek elköltése felett.

Ami Romániát illeti, az általában hagyományosként emlegetett román–francia viszony látszólag jó kiindulópont egy Macron által vezetett Európában, de a tartalmat, érdekérvényesítést illetően nem sokat ér. A bukaresti diplomácia az utóbbi negyed században hozzászokott az Amerika európai kiszolgálójának szerepéhez, ami az elkövetkező években kevés lehet, s akár konfliktusokat is generálhat a Párizs által preferált „európai szuverenitást” erősítő ügyekben. A Washington és Brüsszel irányába egyaránt bólogató bukaresti külpolitika eddig elég volt a kényelmes, de láthatatlan, súlytalan uniós tagsághoz. A román belpolitikai állapotok fényében ennél sokkal többre nem lehet számítani.