2011. január 18., 10:032011. január 18., 10:03
Erről pedig valamitől mindig az átkos időszak jut eszembe, amikor a pártkongresszusokon „hosszan tartó vastapsok” közepette számoltak be a szocializmus „dicső megvalósításairól”, az „ötéves terv négy és fél év alatti teljesítéséről”, miközben az embereknek fejadagra adták még a kenyeret is.
S most hagyjuk a tanügyet, mert arra már épp elég szót csépeltem, és nézzük az egészségügyet. Utóbb például, amikor a lányom hasfájásra panaszkodott, megtudtam, hogy az iskolaorvosi intézmény amolyan látszatintézménnyé vált, aminek feladatköre nagyjából kimerül abban, hogy időszakos méréseket végeznek a tanulókról, illetve beadják a védőoltásokat, ha a szülő nem tiltakozik ellene. Ha netán ez utóbbi eset állna elő, akkor begyűjtik a védőoltást megtagadó szülői nyilatkozatokat is. De szó nincs olyanról, hogy esetleg orvosi tanáccsal és recepttel lássanak el egy olyan tanulót, aki bent- vagy kintlakóként szülővárosától, ergo háziorvosától kilométerekre lakik, mint a lányom is, mert ez már a háziorvos kompetenciája, és iskolaorvosként nincs erre jogosítványa.
S akkor ebben az esetben mit tehet a szülő, aki felelőtlenségnek találja egy hasfájós gyereknek azt tanácsolni, hogy „ülj vonatra, lányom, és eredj haza, majd megnéz a házidoki bácsi”, mert attól tart, hogy a közel kétórás vonatozás alatt esetleg el is ájulhat a fájdalomtól a csemetéje és ez újabb bonyodalmakat generál. Hát azt, amit magam is tettem: sorba veszi az ismerőseit abban a bizonyos másik városban, – mert ezek után már abban sem bízhat, hogy egy kiskorút felnőtt kísérő nélkül komolyan vesznek a sürgősségi ügyeleten – talál egy ismerős orvost és megkéri, távollétében nézze meg a gyerekét és segítsen rajta.
Ebben az esetben is ez történt, szerencsére volt egy régi évfolyamtárs, aki orvos, és akinek a telefonszámát viszonylag hamar sikerült kideríteni további régi osztálytársak révén. Ráadásul és szerencsére az illető megmaradt ugyanannak a kedves, segítőkész embernek, mint hajdanán diákkorában volt, és természetesen segített a régi barátságra alapozva. De azóta is tűnődöm, ugyan mivel érdemelték ki az iskolaorvosok, hogy statisztikai adatokat és nyilatkozatokat gyűjtő „biztosokká” minősítsék le őket? Miért nem gyógyíthatnak ők is, mint a többi orvos?
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.