2013. február 04., 20:242013. február 04., 20:24
Természetesen (?!) az örömöm nem volt nagyon tartós, mert a banki személyzet egy adott ponton elkezdett terrorizálni – nemcsak engem, de minden ügyfelet: hogy miért akarunk több nyugtát, amikor csak egyetlen személy vagyok/vagyunk?
Volt olyan köztük, aki aránylag hamar megértette, hogy ha nem ugyanarra a névre szól a számla, akkor a nyugtát sem lehet oda csapni egy másikhoz, és kelletlenül bár, de kinyomtatta külön-külön az elismervényeket. Volt viszont olyan is, aki elkezdett vitatkozni a miértek és hogyanok okán, és nem egyszer érvként még azt is felhozta, hogy az egyik összeg nagyobb, a másik jóval kisebb, miért ne férnének meg egy kalap alatt? Közben persze telt az idő, és lassan az egy helyen való fizetési lehetőség kezdte elveszíteni az újdonság adta varázsát. Magyarán: amit jónak hittem, már nem is volt olyan nagyon az! Mígnem hirtelen minden megváltozott: kicserélték az egész szoftot, és most már egyszerre kizárólag egyetlen számlát lehet fizetni. Az idő meg úgy telik közben, mintha űznék, a külön nyugtázás ugyanis nemcsak külön papírokat jelent, hanem minden összegnél külön leírva az ügyféltől kapott összeg tételeit, illetve ugyanezt a visszajáróval. Az utolsó banikat is feltüntetve – már ha a kasszában éppen van apró. Ha nincs, az ügyféltől követelik. És nincs apelláta, nem lehet azt mondani, hogy otthon már kiszámítottam, és pontos összeggel jöttem, neki mindent külön fel kell írnia.
Most már alig-alig lehet olyan időpontot elcsípni, amikor aránylag kevesen vannak, sokkal gyakoribb a négy kassza előtt kígyózó négy rendbéli sor. Jártam már úgy, hogy nem türelmetlenkedtem, mondogattam magamnak, hogy az a néhány előttem álló nem a világ, ki lehet bírni, de amikor az előttem lévő sorra került, és előhúzta egy egész ház számlakötegét, akkor gyorsan kijöttem, nehogy szétrobbanjak a méregtől, és terroristaként lefüleljenek. Kint aztán lehűtöttem forrongó fejemet, s ha nem is éppen olyan nyugodtan, mint a kimértség szobra, de azon kezdtem morfondírozni, hogyan találnak ki mindig valami olyasmit, ami bosszantja az ügyfelet, falja az idejét, vagyis aminek lényege és egyetlen szempontja: nehogy véletlenül valahogy jó legyen!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok