Mindannyiunk tükre, a színház

Ezen a tavaszi napon az előadás megszentelt terében és azon kívül is világszerte felhívják a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegnek a színészek, a színházi dolgozók előtt, ugyanakkor kérik a közönség támogatását.

Az erdélyi teátrumok is adóztak a világnapnak, sok helyen úgy is, hogy Thália papjai és papnői a színházi térből kilépve, „hétköznapibb” módon teremtettek kapcsolatot a közönséggel. Ilyenkor a színészek pingpongoznak, közismert zeneszámokat játszanak, főznek, utcai performanszokat tartanak, a kulisszák mögé vezetik az érdeklődőket, mindezt azért, hogy áthidalhatóvá tegyék, lerövidítsék a távolságot, ami a színpad misztériuma és a színházon kívüli világ közt feszül.

Nyilván szükség van arra, hogy a világnap apropóján – de más napokon is – közvetítsenek a két világ között. Bár sokszor úgy tűnik, sok minden miatt háttérbe szorul, azért remélhetőleg soha nem hal ki az emberekből a kultúra, a színház iránti igény, és a világot jelentő deszkákon történő örökös titkot, mágiát ugyanaz a kíváncsiság övezi, ami az ókori görögök óta minden korban. Ettől függetlenül a kultúra más területeihez hasonlóan nem tartozik a nagy tömegek által kedvelt „árucikkek” közé: legutóbbi felmérések szerint a romániai lakosság mindössze 13 százaléka jár színházba.

A világnap apropóján több kérdés is felmerülhet. Vajon az utóbbi időben miért érzik úgy a színházi alkotók, hogy az előadás által teremtett külön idő és tér közegéből kilépve is népszerűsíteni kell a színház világát? Felméri-e a társadalom, milyen áldozatot kell hoznia a színésznek az örökös, naponta megvalósított átváltozásokért, aminek aztán tanúi lehetnek a nézők? És vajon mi minden okozhatja a nézők és alkotók közti szakadékot, amit a világnapi akciók is áthidalni szeretnének?

Minderre számos válasz születhet, van azonban, ami bizonyos. A színház teremtett világa, a mindenkori jelenben megszülető varázslat ma is ugyanaz a tükör, az az akár menedékként is szolgáló másik dimenzió, amire ősidők óta szüksége van az emberiségnek.

És hogy napjainkban még milyen küldetést tölthet be a színház? Simon McBurney brit színész világnapi üzenetében úgy fogalmazott, az a hely, ahol az emberek egybegyűlnek, és azonnal közösséggé formálódnak. Ennek a közösségnek az életben tartása is a színház küldetése. Ennek a közösségnek köszönhetően olyan közeg jön létre, amely kiszakíthat a napi politika, a pénzügyek, a közélet őrületéből, ugyanakkor segít felülemelkedni mindezen, emberi mivoltunk tükreként másként látni önmagunkat, lelkiekben gazdagabbá válni. Jó lenne, ha többen felfigyelnének erre a tükörre. És nemcsak a színházi világnapon.