2011. március 15., 09:412011. március 15., 09:41
Néhány éve hasonló bajokkal küszködött egy szenátorfeleség, aki pöffeszkedő, kivagyi száguldozása közepette a szó szoros értelmében kiirtott egy háromtagú családot, de nagyon hamar kiderült, hogy szorítja az a négy szürke fal, úgyhogy sürgősen kiengedték.
A fura betegség – a váratlanul jelentkező mimózalélek – fiatalokat is megtámad: a fűfüggő szenátorfiúról, aki a járdán akarta terepjárója kerekei alá gyűrni barátnőjét és néhány arra járó szerencsétlent, kiderült, hogy szorongásai lesznek a bezártságtól, és egyébként is, kábulatában úgy hitte, hogy holmi kisded szerelmi incselkedésre csábítja kedvesét, ami ugyebár egyetlen nagykorúnak sem tiltott. Sőt a csökkenő tendenciát mutató demográfiai mutatók miatt éppen nagyon is dicséretes.
Utóbbi fiatalembert kivéve a másik két mimózalélek kifejezetten nagy testű – emiatt kezdtem el aggódni. Én magam is a megtermett emberek közé tartozom, a legjobb indulattal sem nevezett soha senki törékenynek, tanácstalan vagyok tehát: vajon előbb-utóbb rajtam is ki fog-e törni a félelem a sötéttől? Vagy sírógörcsöt kapok, ha netán szerényebb méretű helyiségbe kell lépnem? Nem tudom, hogy készüljek fel a kór jelentkezésére. Igaz, hogy nem lévén úrvezető, nem száguldozom se kis, se nagy terepjárókkal. Néha viszont átmegyek a piroson, de csak miután szétnézek, és nem látok szembejövőt.
Ám nem hordok magammal bicskát, disznóölő kést, gyilkot, úgyhogy ötletszerűen szurkálni sem kezdek senkit, arról nem is beszélve, hogy a kisded szerelmi incselkedésekből már rég kinőttem. Akkor meg mi bajom van?!
Hogy a fenti állítások mellett még van bevallanivalóm: nemhogy szenátor nem vagyok, de egyetlen honatyának-anyának le- vagy felmenője, oldalági atyjafia, sógora-komája sem. Vagyis ha a rend egy éber őre épp odanéz, amikor én átslisszolok a piroson, nézhetem magam. S ha a zárkában rám szakad a sötéttől való félelem, vajon lesz-e majd valaki, aki meghallja fájdalmas nyüszítésemet?!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!