2013. január 04., 10:382013. január 04., 10:38
A bennem élő esetlen és gyenge ínszalagjai miatt folyton bedagadt térdektől és bokáktól szenvedő gimnazistát mégis mindig megijeszti, ha a törvényhozásban valaki arról beszél, hogy növelni kellene az iskolai tornaórák számát.
Nem, kedves honatyák, nem a tornaórák mennyiségével, hanem a minőségével van gond. És most nem a testneveléstanárok hibáit szeretném taglalni – bár azokhoz is volt szerencsém elégszer –, hanem a tanrendről beszélek. Addig, amíg egy testnevelésóra abból áll, hogy a diákok teljesítményét egyetlen, valakik által valahol, valamilyen kritériumok alapján összeállított skálán osztályozzuk, legyen az a diák kis növésű, esetleg túlsúlyos, vékonydongájú, rövidlátó vagy egész egyszerûen antitalentum a futásban (medicinlabda-dobásban, távolugrásban, kötélmászásban), addig senki ne gondolja, hogy a tornaóráktól lesznek egészségesebbek a gyerekeink. Legfeljebb gátlásosabbak lesznek, legfeljebb minden kedvük elmegy a testmozgástól – jó esetben nem egy életre.
Felvetéseim egyébként minden készségtantárgyra vonatkozhatnak. A tornaórákon sosem kaptam jó jegyet – ha nem voltam éppen krumpli nagyságúra nőtt, rándult térd okán felmentve. Rajzból és énekből viszont mindig színjeles voltam – ellentétben a legtöbb osztálytárssal, akik számára kínszenvedés volt ez a két óra. Mégis szolmizálniuk kellett, csendéletet kellett rajzolniuk, mert átmenő jegyet kellett szerezni. Minek? Bármelyikük híres festő lett vagy ránézésre olvasta a kottát, miután megkapta az ötöst? Nem.
Alig várták, hogy megszabaduljanak a tortúrától, és többet soha nem vettek a kezükbe ceruzát – éppúgy, ahogy nekem is mai napig összerándul a gyomrom, ha medicinlabdát látok. A megoldás az volna, hogy ezeket a tanórákat osztályzat nélkül, lehetőleg a diákok adottságait felmérve és a tehetségekre koncentrálva tartsák meg a pedagógusok. A többiek pedig hadd focizzanak vagy táncoljanak tornaórán, hallgassanak klasszikus zenét zeneórán, tanuljanak mûvészettörténetet rajzórán. Így talán, ha megszeretni nem is fogják, legalább nem is undorodnak meg a készséget kívánó tevékenységektől.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok