Ebben szerfelett szellemesen, sziporkázó abszurd humorral rávilágít: nézőpont kérdése, hogy mit tekintünk „hülyeségnek”, és mit „normálisnak”, ha pedig relativizáljuk, kicsit messzebbről szemléljük, más megvilágításba helyezzük a dolgokat, máris gyökeresen megváltozhat az olvasatunk a minket körülvevő világ történéseiről. Ha a gondolatot Romániára, a végtelen lehetőségek hazájára vonatkoztatjuk, kiderül, itt rengeteg mindennapi jelenség, megrögzött szokásrend tűnhet visszásnak – persze feltéve, ha ilyen szemmel nézzük. Másként teljesen megszokottnak, természetesnek hat. És fordítva: aminek a jóérzés által megszabott módon természetesnek kéne lennie, sokszor rendkívülinek, rendhagyónak számít.

Például kies tájainkon bizony-bizony hírértéke van annak, ha egy mintaértékű cselekedet „kilóg a sorból” és emiatt kerül a híradások reflektorfényébe. Ilyen mondjuk az, ha valaki nagyobb összeget tartalmazó pénztárcára bukkan, és csodák csodája, nem teszi zsebre, hanem szépen elsétál a rendőrségre, a hatóságiak segítségét kéri, juttassák vissza a pénzt a tulajdonosnak. Ez nem természetes, nem magától értetődő, hiszen a mi országunkban túlnyomórészt az „amit megfoghatok, csak nem hagyom ott” mentalitás a jellemző.

Hírértéke van annak is, ha nagyobb mennyiségű szemetet gyűjtenek össze önkéntesek a természetben. Romániában ugyanis, ahol építkezési vagy háztartási hulladékból származó szeméthegyek virítanak úton, útfélen, erdőszélen, mezőszélen, patakparton, az számít rendhagyónak, követendő példának, ha összeszedik a hulladékot. Persze olykor az is bekerül a hírekbe, hogy törvénytelenül kidobott szeméthalmazt fedez fel valaki, a tettes kilétére azonban legtöbbször nem derül fény. És sajnos rengeteg elszórt hulladékkupac szép csendben a tájba simul, majd ott is marad hosszú évszázadokig. Aztán ott van a hálapénz „intézménye”. Mindenki tudja, a legtöbb ember számára természetes, hogy sok orvos elvárja és elfogadja a csúszópénzt a betegektől – annak ellenére, hogy az utóbbi időben jócskán megnőtt az egészségügyi dolgozók fizetése.

És akkor jön egy kivételes eset. Történt, hogy a kisnyugdíjas mélyen a zsebébe nyúlt, hogy meghálálja a kezelést az orvosnak, akinek eleve nagyságrendekkel nagyobb, mondjuk a 20 ezer lejt is elérheti a havi keresete. És az orvos – úgy hírlik, megesett Nagykárolyban – meglepő módon azt mondta: „nem fogadom el a figyelmességét, hiszen engem méltányosan megfizetnek a munkámért, önnek pedig kevés a nyugdíja”. Az eset bekerült a hírekbe, mert rendkívülinek hangzik, nem „normális” – holott tulajdonképpen annak kéne lennie.

Nos, ki-ki döntse el: mi normális, mi nem az. Mérlegeljen, vélekedjen, cselekedjen ennek megfelelően. Higgyük el, nagyon sok minden múlhat ezen: elvesztett pénztárcánk, bepiszkolt környezetünk sorsa, mentalitásunk alakulása. És a többi.