Hirdetés
Bálint Eszter

Bálint Eszter

Mi hasznunk a gazdasági növekedésből?

2018. február 19., 10:362018. február 19., 10:36

Rövid távon áthidalhatatlannak tűnő szakadék tátong a lakosság valós érzete és a makrogazdasági adatok alakulása között.

Talán így foglalhatnánk össze azt, hogy miért nem ad okot az örömre az a tény, hogy a világ jelenleg legdinamikusabban fejlődő gazdasági hatalmát, Kínát is megelőzve, 7 százalékkal nőtt tavaly a román gazdaság. A hivatalos statisztikák szerint ez 6 milliárd lejes pluszbevételt jelent. Ebből 2,5 milliárdot fizetésemelésekre, másik 2,5 milliárdot nyugdíjemelésekre, további 1 milliárd lejt pedig más célokra költött el a szociálliberális kormány. Eközben a beruházásokra előirányzott 28 milliárd lejből csak 19 milliárdot sikerült elkölteni – ez pedig az elemzők szerint nemcsak a bukaresti hatóságok tehetetlenségének tudható be, hanem a csapok szándékos elzárásának is olyan körülmények között, hogy a maastrichti szerződésben foglaltak szerint az Európai Unió tagállamainak kötelességük a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt tartani a költségvetés hiányát.

Természetesen nem akarjuk azt sugallni, hogy kár fizetéseket és nyugdíjakat emelni, amikor még így is a sereghajtók között vagyunk. Nem is azok hibája, hogy nincsenek autópályák vagy jobb körülmények az egészségügyben vagy az oktatásban, akik pár pluszlejből is gazdálkodhattak tavaly, mint egy évvel korábban, sok esetben ugyanis ennyi sem lett volna elég ahhoz, hogy ne kelljen minden lejecskét kellőképpen beosztani, hogy hónap végén is fussa kenyérre.

A felelősség természetesen a mindenkori kormányok kezében van, akik nem látnak tovább a pillanatnyi haszonszerzésnél, avagy a szavazatokra konvertálható fizetés- és nyugdíjemeléseknél, s még a fáradtságot sem veszik, hogy forrásokat teremtsenek elő arra, hogy ezzel párhuzamosan fejlődjön az infrastruktúra, ne külföldre kelljen menni orvoshoz és ne legyenek többé iskolák, amelyekben még mindig favécé van a kert végében.

Pedig lennének megoldások. Románia több mint tíz éve az EU tagja, ha nem is feneketlen zsákok, de hatalmas összegek állnak a rendelkezésére a fejlesztésekre – csak hatékonyan le kellene azokat hívni, és rendeltetésszerűen el kellene költeni. Már-már mantraként emlegetik a gazdasági szakemberek az adóbegyűjtés hatékonyságának növelését is, de attól, hogy időnként felhívják a figyelmet az intézkedés fontosságára, a hatóságok meg rábólintanak, sok előrelépést ezen a téren sem látunk.

Kezdjük azt hinni, hogy nincs is akarat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Páva Adorján

Páva Adorján

Tönkreautózás: leteszi a slusszkulcsot a kisember?

Egyre fullasztóbb a levegő az autóban, összeszorul a gyomor. Az sem segít, ha lehúzzuk az összes ablakot. A vezetés, a gépkocsifenntartás ugyanis egyre inkább luxussá válik: a nép autóját a drága parkolóban piszkíthatják kedvükre a madarak.

Balogh Levente

Balogh Levente

A PSD instant karmája helyett hatalomhoz ragaszkodó kormánypártok

Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.

Páva Adorján

Páva Adorján

Nem csoda, ha félrenyeljük: miért lett luxuscikk a sör Erdélyben?

Valamikor régen a sör a szegény ember bora volt. Ma már lassan a középosztály pezsgője.

Páva Adorján

Páva Adorján

Most akkor jól egyengatyába rázzuk a jövő nemzedékét!

Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Na és hol marad a becsületes Románia?

Kereken egy héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon levontuk a következtetést, miszerint elbuktak Nicușor Dan proxyjai, kudarcot vallott Románia államelnökének második kormányalakítási kísérlete is.

Bede Laura

Bede Laura

Úgy vezessünk, hogy mindenki hazaérjen!

Viszonylag kezdő sofőrként akárhányszor rágördülök az úttestre, egy borsónyi félelmet még mindig érzek. S nem attól tartok, hogy jaj, nehogy elcsípjen a rendőr, amint átlépem a sebességkorlátot.

Hirdetés