2012. október 08., 08:542012. október 08., 08:54
Bihart a központ javára meg kellett nyerni. Szükség volt az eszközre. Egy látszólag alulról jövő fiatal népi hangra, aki majd hitelesen megálljt parancsol ennek a vonalnak és egyben az Érmellék autonómiatörekvését szorgalmazó hullámnak is.
Az eszköz adott volt. Szabó Ödön (az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke – szerk. megj.), aki igen mélyről jött, akinek a szilágysági provincializmusa szerencsésen párosult faragatlan modortalanságával, ideálisnak bizonyult a feladatra. Ő volt az, akinek már a puszta jelenléte is irritálta a mindig kimért és higgadt Csapó szenátort. A csúcsvezetés elégedett volt, s a siker nem maradt el. Az eredmény már köztudott, ez már történelem.
A kezdeti harcos sikerek után jól helyezkedett, és mindig tehetségesen megbújt valamelyik sikerpolitikus árnyékában. Közben a köznépet megtévesztő szervezési szorgalmával szépen haladt a politikai élet és gazdasági gyarapodás lépcsőfokain. Biharban ő lett a hatalom megszerzésének korunkhoz illő formátum nélküli zsenije. Valaki ellen mindig harcolt. Fő fegyvere a demagógia mellett a képlékeny semmilyenség. A porba hullt fejek örömére ült diadalünnepet.
Neki is köszönhetően lassan az Érmellék autonómiatörekvését megálmodó értelmiség már csak emlék. Elhallgattattak, akárcsak Edward király walesi bárdjai. Most is álmatlan éjszakáim vannak, hiszen közel két emberöltőnyi életem során ő volt az egyedüli, aki a magyarságomtól megfosztott – mint később beismerte, igazságtalanul. Így hát a „minden magyar számít” szlogen az ő szájából számomra hiteltelen. Ma már érte haragszom, nem ellene, s az, hogy sorra szegi meg a maga által alkotott törvényt, már nem is zavar.
Az viszont, hogy ő lesz a képviselőm, zavar. Zavar, mert tudom, hogy Szabó Ödön ismét eszköz. Azok eszköze, akiknek leszámolnivalójuk van Orbán Viktor pártjával, és ismét új hangra van szükség. Egy diszkréten kezelt közvélemény-kutatás szerint ugyanis Magyarországon meglenne az 5 százalékos támogatottsága egy RMDSZ-kezdeményezésre bejegyzett pártnak. A nyílvessző, amivel lőni lehet, ismét kéznél van. Miután Váradon nem sok eséllyel indult volna, itt volt az Érmellék. Most az Érmellék képviselője lesz, innen ilyen státuszból már sokkal hitelesebben lehet harcolni a Fidesz-magyarok ellen, akiknek talán majd szintén nem lesz helyük közöttünk. Hogy az Érmellék ezért milyen árat fizet, az nem Nagyváradról érződik majd. Az Érmellék hallgat, és ujjongva szavaz az RMDSZ-re. Mert ez itt így szokás. Példaként itt van az előző nagyváradi képviselő esete, aki az első biztos és zsíros állás után úgy hagyta itt a választóit, mint Szent Pál azt a bizonyos neolatin népet. Hogy itt sokan nem szeretik, az ne okozzon zavart.
A pszichiáterek szerint van olyan állapot, amikor a gyűlöletet elnyomja a félelem. Máskülönben az Érmellék mindig is befogadó volt. Eddig itt az üldözött mindig menedéket talált, akár a tatár vagy török űzte, vagy a pesti politika kergette az érkeserűi mesevilágba. Innen még nem indultak kirekesztő, ordas eszmék. Persze ma más időket élünk… Én viszont Bertold Brechttel ellentétben hiszek abban, hogy az Arturo Ui-kat meg lehet és meg kell állítani.
Ma már nem a karfiolemberek korát éljük. Már érte sem haragszom, ellene sem – mondom József Attilát parafrazálva. Szeretem az RMDSZ-t változatlanul, ezért írom e szöveget, aminek megírására erkölcsi jogosítványt éppen Szabó Ödöntől kaptam nemrég. Biztos vagyok abban, hogy nagyon sok szakma létezik, ahol Szabó Ödön szépen teljesíthet, hiszen fiatalsága tény és szorgalma sem kérdőjelezhető meg. Azonban ha egyik sem párosul szeretettel, mindkettő hiábavaló.
Így tehát tisztelettel felkérem barátait, szövetségeseit, vér szerinti és szövetség szerinti rokonait, akikre talán még hallgat: mentsétek meg Szabó Ödönt!
Rákóczi Lajos
A szerző az RMDSZ egykori parlamenti képviselője
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.