2010. december 13., 10:082010. december 13., 10:08
Márpedig ezek a dilemmák hatványozottan jelen lesznek a következő időszakban, amikor a szövetségnek – elsősorban a 2012-es helyhatósági és parlamenti választások perspektívájában – rendkívül nehéz lesz eladnia a magyar választóknak, hogy a gazdasági válságra adott rossz vagy elmaradt kormányzati válaszokhoz, a megszorításokhoz neki nincs köze, csak a reformokhoz. Nem beszélve az újabb, az MPP-nél sokkal jelentősebb politikai konkurencia, a Tőkés-féle párt megjelenéséről, amely e téren talán a legfajsúlyosabb kihívást jelenti fennállása óta az RMDSZ számára.
Az RMDSZ-es politikusok azonban hamar fellélegezhettek, hiszen Markó egyértelművé tette: 18 év elteltével csak az elnöki tisztségről mond le, annak tulajdonképpeni gyakorlásáról viszont nem, hiszen a politikai életből nem vonul vissza. Róla amúgy is nehezen képzelhető el, hogy elődjéhez, Domokos Gézához hasonlóan felhagy az aktív politizálással. Vagyis Markó úgy megy, hogy mégis marad, és erre a helyzetre kiválóan alkalmas lesz az elnöki székben legnagyobb politikai pártfogoltja, a posztra általa kiszemelt Kelemen Hunor.
Aki minden bizonnyal már most felajánlotta volna mesterének a tiszteletbeli elnöki tisztséget, ha a 2003-ban rendezett RMDSZ-kongresszus – Tőkés László nyilvánvaló kiszorításának szándékával – meg nem szüntette volna azt. Pályájának markói egyengetése ellenére viszont Kelemen részéről hiba volna, ha már most előre inna az elnöki tisztségre, a nála esélytelenebbnek tűnő Eckstein-Kovács Péteren kívül ugyanis nehezebb ellenfelet kaphat a szövetséget minduntalan a román szociáldemokraták oldalára csábítgató Frunda György szenátor vagy Borbély László miniszter személyében. A küzdelem csak most kezdődik igazán.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.