Licitet hoz-e Trianon?

 2018, a „nagy egyesülés” centenáriumának esztendeje elviselhetőre sikerült. A show-t elvitte a csúcsra járatott belpolitikai perpatvar. A kormányzó szociáldemokratáknak alig jutott idejük ünnepelni az igazságszolgáltatási rendszer átalakításának kísérlete közben, az ellenzéket pedig teljes mértékben lefoglalta a hatalom megszerzésének vágya. Az ízléstelen parádék, a magyargyalázó hangsúlyra építő román rendezvények száma elmaradt attól, mint amire számítottunk. És Magyarországon sem éltek a provokációs célzatú akciók eszközével.

Most eljött a „mi” évünk. Trianon századik évfordulója feldobja a labdát a Nagy Magyarországgal giccsesen büszkélkedőknek és a megrögzött revizionistáknak. De újra emelvényekre mászhatnak a sovinizmus román képviselői is.

Hogy a trianoni évforduló – a június 4-ei megemlékezésen túl – milyen formában lesz tematizálva, az csakis a politikai szereplőkön múlik. A történelmi viták a kelet-közép-európai térségben nem a különböző nemzetiségű történészek eltérő látásmódja, értékelése miatt kerülnek előtérbe, hanem, mert egyes politikusok úgy érzik, előnyös lehet számukra a múltbéli történések felmelegítése. Különösen választási évben. Rövid időn belül a román parlament elé kerülhet a szociáldemokrata törvényjavaslat június 4. egyfajta ünnepnappá nyilvánításáról. A tervezet esetleges elfogadása jogszabály formájában megkövetelné a magyarellenes provokációt. A Trianon 100 történelmi kutatócsoportot vezető Ablonczy Balázst idézve, milyen válasz lehet erre adni magyar részről? „Elkezdünk egymásra licitálni, és mi meg ünnepnappá tesszük Bukarest osztrák–magyar hadsereg általi elfoglalásának napját? Erre ők meg azt mondják, hogy jó, akkor állítsunk egy 63 méteres Avram Iancu-szobrot Borsnál a határon? Ez egy licit lenne, aminek soha nincs vége” – mondta az Azonnali című portálnak adott interjújában a magyarországi történész.

Ha a politika – valamilyen csoda folytán – értelmesen, helyén kezelve tud hozzányúlni a trianoni évfordulóhoz, akkor ez az év a június 4-ei megemlékezés mellett megmaradhat a történészi viták szintjén magyar–magyar és magyar–román viszonylatban is. Ami nem lenne kevés – tegyük hozzá. A fontos történelmi események többoldalú feldolgozása, esetenként a frappáns, olvasmányos tálalása ugyanis vonzza a téma iránt kevésbé érdeklődőket is. A politikai éllel műsorra tűzött múltbéli tragédiák viszont csak azokban mozgatnak meg érzelmeket, akiket egy focimeccs is éppúgy lázba hoz, ha a történelmileg gyűlölt ellenfél fut ki a gyepre. Kelet-közép-európai társadalmi érettségünk egyfajta fokmérője is lesz az idei viszonyulás a százéves Trianonhoz. Nincsenek különösebb illúzióim az eredményt illetően.