2012. április 18., 09:492012. április 18., 09:49
Néha hagyják, hogy megsimogassuk őket, de közben egy pillanatra sem engedik elfelejteni: ez az ő külön kegyükből származik, semmiképp nem abból, hogy ők szeretik a simogatást, inkább a királyok nagylelkűségével megengedik nekünk, hogy egy percig élvezzük puhaságukat, amiért jobban tesszük, ha hálásak vagyunk.
Gyerekkoromban, amíg a macskáinkban csak kedves, szőrös melegségcsomagokat láttam, nem értettem, a kutyáknak mi bajuk van velük. Miért ugatja az egyébként barátságos, ragaszkodó és kiegyensúlyozott kutyám a szomszéd macskáját – a miénket soha – olyan dühvel, amit egy betörő sem tudna kiváltani belőle? Még nem láttam akkor, milyen jeleket vált egymás között a két állat. Hogy a macska szándékosan idegesíti, mi több, sértegeti a kutyát. Sárga szemével, hideg nyugalmával azt mondja neki: „Minek képzeled magad? Ott ugatsz lenn a földön, kiabálsz utánam, miközben azt sem tudod, hogy kell fára mászni? Az ember kezéből eszel, s közben még karmaid sincsenek, amivel sakkban tartsd őt?”
Hát ez a kulcsa a kutya-macska viszonynak. Egyikük játszani szeretne, a másik pedig saját magára nézve mélységesen megalázónak tartaná, ha bármilyen szinten köze lenne az egyikhez. Egyikük frusztrációjában rekedtre ordítja magát a földön, a másik meg végtelen megvetéssel nézi, s közben egyáltalán nem zavartatja magát.
Mindennapos látvány a mi udvarunkon is, ahol csak egy kutya lakik most, macskapajtás nélkül. Nagyon éles szemmel és füllel megáldott vagy megátkozott kutyám azt is észreveszi, ha egy macskafül kandikál ki a kerítést benövő borostyán közül, s máris ugatva-kiabálva, hörögve-morogva rohan oda, ahol az ellenséget sejti, talán minden alkalommal abban reménykedve, hogy ezúttal sikerül a hangerővel megfélemlíteni a flegmatikus cirmost.
Az azonban nemhogy megriadna, nemhogy elszaladna, inkább élvezettel elnyújtózik a kerítés tetején, és egyszerre mély megvetéssel és az idiótáknak vagy az érdekes, bár visszataszító állatfajoknak kijáró kíváncsisággal szemléli odafentről a kutyát. Én meg a konyhaajtón belülről nézem őket: néha a macskára haragszom beképzeltségéért, néha a kutyán mérgelődöm butaságáért, de legtöbbször inkább pártatlan maradok, és nagyszerűen szórakozom.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.