2012. április 11., 10:322012. április 11., 10:32
Aki a hírre valószínűleg már behűtötte a pezsgőt, amit majd június 10-e estéjén fog felbontani… De ne szaladjunk még annyira előre, hiszen az előzmények is tanulságosak. A 2004-es helyhatósági választások előtt a szövetség városi szervezete – beleértve a körzeteket – úgy látta jónak, hogy Csegzi Sándor alpolgármesterrel próbálja visszahódítani azt a marosvásárhelyi városházát, amelyet négy évvel korábban veszített el, miután Fodor Imre alulmaradt Floreával szemben.
Tizenkét évvel ezelőtt az akkor még a Bolyaiak városának többségét kitevő magyarokat – sőt az erdélyi magyarokat is – hidegzuhanyként érte Marosvásárhely „eleste”, éppen ezért revánsra vártak. Csakhogy az RMDSZ megyei és országos vezetősége félresöpörte a városi szervezet által támogatott Csegzit, aki helyett Kelemen Atilla parlamenti képviselőt, megyei elnököt küldte a harcba – ahol el is vérzett a román polgármesterrel szemben. Négy év elteltével, 2008-ban mindenki azt hitte, remélte, hogy az RMDSZ levonta az előző két fiaskó következtetéseit, és körültekintően, a helyi emberek véleményének figyelembevételével dönt a polgármesterjelölt kilétéről.
Hát nem, éppen ellenkezőleg: a szövetség képes volt ismét elkövetni ugyanazt a hibát, újra felülbírálta a vásárhelyieket, az általuk támogatott Csegzit másodszor is félreállították, és fentről – értsd: Bukarestből – „odaejtőernyőzték” Borbély László képviselőt, fejlesztési minisztert. Az eredményt ismerjük. Az idei helyhatósági választások alkalmával ugyanez a forgatókönyv érvényesül. Azzal a különbséggel, hogy most az EMNP által “felfedezett”, majd a saját maga által is felkarolt Vass Levente mögül hátrál ki az RMDSZ.
A szomorú történet iróniája, hogy a szövetség ezúttal is saját emberét állítja félre, viszont azt a politikust, akit az ellenzéke teljes mellszélességgel támogatott, annak az ódiumát is felvállalva, hogy a politikai ellenfél, egy másik párt „katonájával” vonul a küzdelembe. Hát mi több kell ennél az RMDSZ-nek azok után, hogy folyton az egységbontást, az erdélyi magyarság önkormányzati és parlamenti képviseletét veszélyeztető verseny megteremtését veti a konkurens magyar pártok szemére? Vass Levente helyesen látta be, hogy közös jelöltként történő indítása mögé nemcsak fél szájjal eleresztett, összefogáspárti jelszavakat kell felsorakoztatni, hanem az együttműködésnek, a koalíciónak meg kell adni a formáját is. Csakhogy éppen ez lett a veszte.
Politikai tapasztalatlanságának betudhatóan nem ismerte fel, hogy saját alakulata számára csak addig jó, amíg formálisan kisajátíthatja, de közben kifelé, a választópolgároknak viríthat az „összefogással” is. Ez az összefogás azonban az RMDSZ olvasatában annyit tesz: támogassa mindenki az ő jelöltjét, de feltételek nélkül. Nos, ez a politikai taktikázás taszítja elérhetetlen távolságra ismét a magyarság számára a marosvásárhelyi városházát.
A kezdeti összefogás romba döntésén túlmenően a közelgő vásárhelyi kudarcot valószínűsíti az újabb RMDSZ-es „nagyágyú”, Frunda György csatasorba állítása. Ha az RMDSZ erre nem képes, legalább a szenátor tanulhatott volna két harcostársa korábbi vereségéből. De vajon milyen felmérések alapján bizonygatják majd, hogy mégis lehet nyerni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok