2010. április 19., 09:542010. április 19., 09:54
Ezzel nem csak üzemanyagot lehet megspórolni, de az unalmas autózás társasági életté válhat, alkalmi partnereket lehet találni, és kevésbé ártunk a környezetnek.
A környezetvédelmi miniszter a minap keresztülszáguldott öt megyén, és komoly udvartartás követte minden helyszínre. Míg az újságírókat szállító busz zsúfolásig megtelt, addig olyan, politikusokat utaztató járműt is lehetett látni, amelyben csak egyetlen személy ült, és az is a szomszédos megyéből autózott el és vissza. Mint mondtam, a telekocsi nem divat még mifelénk. Jobban mondva még csak az a formája hódít, amelyik melák bőrfejűekkel tölti meg a fekete limuzint, ám azokhoz ismeretlenek nem szívesen ülnek be társaságnak. A teleszekér viszont egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, ugyanis munkába menet minden reggel rogyásig telt zabhengereseket látok a nemzetközi úton.
Egyik fajtájuk autóroncsokat és drótkerítéseket szállít, másik pedig a népes családot, amely szorgosan írja a saroglyán a bevásárlólistát. Mindenki azt hihetné, balkáni a modell, pedig környezetvédelmi szempontból ennél európaiabbat nem is képzelhetnénk. Nem bocsát ki mérges gázokat, hiszen Ráró nem eszik semmilyen E-t, gazdája pedig kézzel-lábbal részt vesz a roncsutóprogramban. Olyat is láttam, amikor a lovat a még éppen guruló karosszéria elé fogták be, hazafelé pedig mindketten betértek a faluvégi kurtába. Hej, Rigó, Rigó! – szólhatna a közismert sóhaj, hiszen nemhogy telekocsi nincsen, de a pillepalackokat begyűjtő konténerek is üresek. Kiüríti őket a kisebbség, mert a klímaváltozás miatt még tavasszal is kell fűteni. Az a kis mellékes, ami befolyik, le is folyik rögtön a nap végén, nincsen értelme számolgatni, mennyit költhetne az átlagember környezetvédelemre. Ültessünk fát! – szólít fel a szakhatóság, közben az itthoniak a határ másik oldalára járnak tüzelőt lopni. Nem a propaganda hiányzik nálunk, hanem az igény. A környezetvédelemhez kultúra kell, azt tanítani kell, de a hazai nagyközönség jó része még nem képes magáévá tenni ezt az alternatívát.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.