2012. április 11., 10:312012. április 11., 10:31
Nem filozófiai kérdezz-felelek játékot állítok össze, nem is akarok fölöslegesen, csak úgy, öncélúan, bele a nagyvilágba bölcsködni, úgyhogy nem teszem fel a szónoki kérdést: melyik eljárás vezet inkább célhoz. Sajnos az utóbbi években kevés kivétellel mindnyájan rákényszerültünk, hogy ilyen vagy olyan módszerekkel nyújtsuk egy kissé a takarónkat – vagyis mindenki saját bőrén tapasztalta meg a módszerek hatékonyságát. És mégis! Hány bedőlt hitel, hónapról hónapra dagadó részlet, kamatos kamat... ünnepek környékén mégis nagyon sok mindenkit elkap a kölcsönkérési láz.
Ha a túlélést biztosítaná, nem is tenném szóvá, illetve nem így, de sajnos a sugárzott média és a könnycsatornák megerőszakolása nagyon furcsa arányban és kölcsönhatásban van egymással. Magyarán: előszeretettel mutatnak mindenekelőtt idősebb emberekből álló sorokat, amint adománycsomagokért tipródnak, illetve ahogy sorban állnak a nyugdíjhivatalok önsegélyző pénztárai előtt. A szemfüles riporterek kiszúrják a legelesettebb embereket, és a kérdésükkel mintegy szájukba rágják a választ: azért kell ugyebár kölcsönt felvenniük, hogy a hagyományosan kötelező (??!!) báránysültet, a belsőségekből összeállított gömböcöt és a különböző kalácsokat az asztalra tehessék?!
A válasz pedig a sápítozó igen. Hogy is van ez? Nincs rá mód, de kötelező? Ki kötelezi/kötelezheti a kisnyugdíjast, hogy kölcsönt vegyen fel ünnepi kalácsra?! S aztán hónapokon át még kevesebb pénzt hozzon a postás, mert a kölcsönt vissza kell fizetni. Lehetőleg még karácsony előtt, mert akkor jön az újabb „kötelesség”. Ez is az utóbbi két évtized terméke, ez a féktelen eszem-iszom. Mindegy, hogy világi vagy egyházi ünnep van-e, a valódi tartalomról alig-alig esik szó.
Nem mintha hiányolnám a kirakatba tett ájtatoskodást vagy a remegő hangú álhazafiságot, de ne a dínomdánom legyen állandóan a vezető hír. És különösen ne úgy, hogy ez a „kötelező” rongyrázás legföljebb a szomszédasszony elkábítását szolgálja, a sok megmaradt ennivaló pedig a környék kóbor állatait boldogítsa – a sültre-kalácsra felvett kölcsön pedig kizárólag annak okozzon álmatlan éjszakákat, aki nem akar önmagára némi kis önfegyelmet parancsolni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok