Kódolt politikai válságok

Az elmúlt hetek egymásnak feszülése, az egyre több fronton dúló politikai háború arra enged következtetni, hogy lehetetlen bármiféle politikai társbérlet az eltérő ideológiát képviselő államfő és kormánykoalíció között. Ez a kényszerű, adott pillanatban „lepapírozott” együttélés a jobbközép Traian Băsescu exelnök mandátuma és a szociáldemokrata Victor Ponta kormányzása idején úgy-ahogy ideig-óráig még működött, aztán látványosan felrúgták a felek.

A közelmúltig úgy tűnt, kisebb-nagyobb torzsalkodások közepette ugyan, de Klaus Johannis és a 2016 decemberében hatalomra jutott balliberális koalíció mégis kihúzza valahogy egymás mellett maradandó sérülés nélkül, erre azonban ma már nem ajánlott nagy tételben fogadni. Akár a román nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésének ügyét, akár a Dăncilă-kormány gazdaságpolitikája miatti elégedetlenséget vesszük figyelembe, nyilvánvaló, hogy a jobboldali államfő és a szociálliberális hatalom foggal-körömmel ragaszkodik alkotmány biztosította hatásköréhez, sőt az alaptörvényen túli mozgásteréhez is, és igyekeznek minden lehetőséget megragadni a kezdeményezésre, politikai tőkéjük gyarapítására.

Miközben Johannis a jövő évi államfőválasztásra és az általa remélt második mandátum megszerzésére „gyúr”, Liviu Dragnea – természetesen a túlélésen, második büntetőpere sikeres átvészelésén kívül – arra játszik, hogy az „okkult erőkkel”, a „párhuzamos állammal” összemosott jobboldali elnököt külpolitikai kérdésekben is elszigetelje.

A szociáldemokrata pártvezér helyzete egyformán könnyű és nehéz. Egyrészt jó ideig nem kell számolnia a teljesen meggyengült és leépült ellenzékkel, élen a magát jobboldalinak mondó liberálisokkal, akiknek elnöke, Ludovic Orban jogilag megalapozatlanul lovalta bele magát a miniszterelnök elleni bűnvádi feljelentésbe, ami gumicsontnak egy ideig jó ugyan, borítékolható végkimenetelét tekintve azonban politikailag sem sokat hoz a konyhára. Ugyanakkor Johannis szerepe éppen amiatt értékelődik fel – és válik iszonyúan nehézzé az ellene folytatott koalíciós hadjárat –, mivel reális politikai alternatíva híján jelen pillanatban egyedül ő jelenti a balliberális hatalommal szembeni ellenpólust.

Mindent egybevéve pedig a fokozatosan elmérgesedő konfliktus azért fenyeget szélesebb eszkalálódással – Viorica Dăncilă és kormánya megbuktatási, illetve az államfő felfüggesztési kísérletével –, mivel a hatályos alkotmány szerint Románia se nem tisztán elnöki, se nem parlamentáris rendszer, amelybe mondhatni kódolva vannak a mostanihoz hasonló válságok. Vagyis a megoldást a jelenlegi alaptörvény átszabása, avagy az államelnöki és a végrehajtó hatalom választások útján történő „egyszínűsítése” jelentené.