2010. július 08., 09:502010. július 08., 09:50
Ha kilószám fogy otthon a dzsurdzsui paradicsom, gyakran rotyog érclábosban a lecsó, és fázik a rumban a sárgadinnyekocka. Ha napégett bőrömön sajog a homok érintése, és lábam belesüllyed a kistavak iszapjába. Ha megdörren az ég, és nevetve kapkodjuk össze a szalmakalapot és a strandlabdát. Ha a kezemet égeti a kormány, és légkondiért sóhajtozva letekerem az ablakot. Ha grillen készül a vasárnapi ebéd, és a kardigán csak akkor kerül elő, ha éjszaka a teraszon sörözünk. A limonádéskancsó gyöngyözve verítékezik, a sörbe zöldcitrom, a mojitóba mentalevél kerül. Minden sütiben gyümölcs virít, ha a parfüm virágillatú, és napszemüvegen keresztül látható a világ. A hajam szőkül, a vázába én szedem a virágot, a köröspataki cigányok kosárban hozzák a rókagombát. Ha az eperből lekvár, a meggyből pálinka, az uborkából kovászos lesz.
Na ez a nyár, ezt vegye mindenki tudomásul. Mert milyen az, és kinek jó, ha mindennap csak a különböző színű kódokat hosszabbítják. Sárga a viharra, vörös az árvízre, narancs az esőre, két napot tart, hármat hosszabbítják, majd mégsem ér véget, csak felcserélődnek benne a színek. Hogy senki nem mondja már, jól jött ez a kis eső, legalább elveri a port. A szomorú asszonyok nézik a térdig érő iszapot a tisztaszobában. Ha a bólogató locsoló összetekerve hever hetek óta. A földben rohad a murok. A piacon a bácsi ismeretlenül állít meg, megint jő, mondja, s a Sugás-dombok felett gyülekező feketeségre mutat. Éjjel csengő telefon, hozzad a pompát-lapátot hívás megszokottá válik.
Mindenki segít, senki sem segít, ellopták a homokzsákokat, nem adtak lapátot, attól féltek, eltöröm, belehalt a vízügyes a stresszbe, kétszázan a gáton, kötöttem biztosítást visszatérő motívumok. Folyton hurcoljuk az esőköpenyt, a gumicsizmát, hogy Zsófi hazaérjen mamához a játszótérről, ahol vízben tocsog a homok. Az utcán folyóként rohan a víz, tűzoltók mentik a fuldokló kutyát. A házak előtt iszaphegyek tornyosulnak, a palló nem a patak felett, hanem mellette rozsdáll. Mi lett a nyárral, és mi lett velem, ha folyton az elmúlt nyarakra gondolok?
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.