2010. augusztus 19., 10:122010. augusztus 19., 10:12
Előbb arról kérdezett, hogy milyen nyelven válthatnánk néhány szót, aztán halkan és bizalmasan tette fel a kérdést: „Hajlandó lenne-e szükség esetén együttműködni a gép személyzetével?” Nehezen elképzelhető, hogy lett volna olyan férfi utazó a fedélzeten, aki nem szeretett volna együttműködni a meglehetősen kedves és dekoratív légikisasszonnyal. Valószínű, hogy sokan még a kasszafúrástól, vagy egyéb képtelenségtől sem riadtak volna vissza, ha azt vele kellett volna csinálni.
Az a tény pedig, hogy a megannyi utas közül kimondottan engem választott, hát – hogyan is fogalmazzak –, önbizalom-erősítő volt. Lám, itt van egy bombázó, aki csak úgy végignéz a gépen, és egyenesen hozzám jön, engem szólít meg. Csak akkor merült fel némi kétség a kiválasztottságommal kapcsolatban, amikor azt is hozzátette: akkor sincs semmi baj, ha nem kívánnék együttműködni; ebben az esetben azonban más helyre kell ülnöm. Kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy nem a személyem, hanem a hely a kiválasztott, amelyre leültem, de természetesen igennel válaszoltam. Ami pedig ez után következett, az meglehetősen bizarrnak tűnt. A kisasszony ugyanis afféle gyorstalpaló tanfolyamot tartott arról, hogy mit is kell tennem „szükség esetén”.
Megtudtam, milyen klappantyút kell lehúzni ahhoz, hogy a mellettem levő vészkijárat kinyíljon, hogy a szárnyra nyíló ajtónak tulajdonképpen nincsen sarka, ha a klappantyút lehúzom, a gép oldalának egy darabja a kezemben marad, ez után pedig az a feladat, hogy a lekerekített sarkú, téglalap alakú repülőgépfal-darabot fordítsam el, és dobjam ki a gépből amilyen messze csak tudom, aztán pedig induljak is kifelé, hogy ne akadályozzam az utánam jövők kijutását.
Mindezt persze „szükség”, azaz repülőszerencsétlenség esetén. Kissé rosszulesett, hogy a gyönyörű légikisasszony mindjárt a legrosszabbra gondolt, mikor annyi jót is mondhatott volna. Arra gondoltam, mi lenne, ha a vonatra szállván arról kérdezne a kalauz, mit szeretnék, hol helyezzék majd a testemet örök nyugalomra. Késő este volt, fáradt voltam, de az utazás időtartama alatt nem jött álom a szememre. Pedig a lábamat is ki tudtam nyújtani.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.