Kinek adja át a stafétát Iohannis?

Ebben minden bizonnyal közrejátszott, hogy Kelemen úgy gondolhatta: eljött az ideje, hogy az RMDSZ új arccal vágjon neki annak a megmérettetésnek, aminek választási szempontból az alakulat számára nincs tétje, hiszen – és ezt sokszor elismételgetjük ilyenkor államfőválasztás idején – Románia messze áll attól, hogy magyar elnöke legyen. A szövetség részéről korábban Frunda György kétszer, Markó Béla pedig egyszer volt államfőjelölt, míg Kelemen Hunor sorrendben negyedszer vág neki a küzdelemnek.

Ezt a kalkulust, az új magyar jelölt indítását támasztotta alá, hogy tavasszal a balliberális kormánykoalíció még úgy tervezte, szeptemberben rendezik az államfő- és decemberben a parlamenti választást, csakhogy a PNL nyomására borult a menetrend, és november végén, december elején egybecsúszik a két megmérettetés. Ilyen körülmények között nem lett volna mindegy, ha beindul egy belső harc az RMDSZ-ben az államfőjelölti tisztségért a legerősebb területi szervezetek befolyásos vezetői között. Ha a székelyföldi és a partiumi politikusok arra fordítanák energiájuk nagy részét, hogy a jelöltséget ugródeszkának szánják egy sokkal nagyobb téttel bíró majdani küzdelemben: a szövetségi elnöki tisztségért zajló megmérettetés során.

Amelyek közül egyértelműen a parlamenti bír számottevő súllyal, viszont így, hogy az államfőválasztás két fordulója közé ékelődik a törvényhozási, a szavazatmaximálás szempontjából felértékelődik az államelnöki megmérettetés is. Még ha magyar jelöltnek nincs is esélye bejutni a második fordulóba, nem mindegy, szóhoz jut-e az elnökválasztási kampányban magyar politikus, terítékre kerülnek-e a romániai magyar közösség ügyei, problémái, igényei.

Amúgy Kelemen Hunor igazán elégedett lehet a rajttal, hiszen váratlanul neves román publicisták biztosították a szavazatukról, ami természetesen mindenekelőtt a román jelöltek nyújtotta kínálat kritikája, de az RMDSZ-elnök képviselte politika elismerése, elképzelései helyeslése is. De mivel máris szép számmal akadnak olyan vélekedések, miszerint Kelemen majd képes lesz befolyásolni a második forduló kimenetelét azzal, hogy annak a jelöltnek az irányába „tereli” a magyar szavazatokat, aki majd garantálja az RMDSZ kormányra kerülését (ami természetesen nonszensz, legfeljebb megígérheti), nem árt emlékeztetni: a szövetség az elmúlt államelnök-választásokon rendre melléfogott, amikor Năstasét vagy Pontát ajánlotta választótábora figyelmébe...

No de a román elnöki aspiránsok esélyeire, az idei választás várható kimenetelére kitérve elmondható: a rendszerváltás óta most először folyik a legádázabb küzdelem az államfőjelöltek között a második fordulóba kerülésért. Miközben az akkori választások előtt jóval borítékolható volt, hogy 2019-ben Klaus Iohannis és Viorica Dăncilă, 2014-ben Iohannis és Victor Ponta, 2009-ben Traian Băsescu és Mircea Geoană, 2004-ben Băsescu és Adrian Năstase, 2000-ben Ion Iliescu és Corneliu Vadim Tudor, 1996-ban pedig Iliescu és Emil Constantinescu csap majd össze a döntő „menetben”, most erre öten is esélyesek.

Marcel Ciolacu kormányfő, a PSD elnöke minden bizonnyal ott lesz a december 8-ai második fordulóban, hiszen a rendszerváltás óta a román szociáldemokraták államfőjelöltje mindig eljutott a végső párharcig. A sors iróniája, hogy a legnagyobb esélye éppen Ciolacu egyik elődjének, a PSD-elnöki tisztséget 20 évvel ezelőtt még Ion Iliescutól – viharos körülmények között – megszerző Mircea Geoanának van arra, hogy szintén bejusson a döntő fordulóba. Legalábbis az eddig készült felmérések alapján. De ott liheg a nyakukban a szélsőségesen nacionalista, ultrapopulista AUR-vezér, George Simion, a botránypolitizálást csúcsra járató Diana Șoșoacă, a támogatottságát jobbára a liberális pártnak (PNL) köszönhető Nicolae Ciucă, és végül, de nem utolsósorban Elena Lasconi, az USR vezetője.

Persze nem zárható ki, hogy a PSD egykori és jelenlegi vezetője eleve erre a végkimenetelre törekedve terelgette a politikai folyamatokat, miközben háttéralkut kötött annak érdekében, hogy két évtizedes szünet után a román baloldal, a PSD megszerezze az államelnöki tisztséget. Ezt persze nem tudhatjuk, azt viszont látjuk, hogy sem a miniszterelnök, sem a NATO volt főtitkárhelyettese nem kínál – legalábbis egyelőre – konkrét víziót, országképet államfőjelöltkén.

Lejárt lemeznek számító szlogenekből – „változtassuk meg Romániát”, „az országnak olyan elnökre van szüksége, aki minden románnal törődik” stb.” –, stabilitást, egyensúlyt, jólétet ígérő fogadkozásokból persze nincs hiány, ezekkel azonban megtelt a padlás az elmúlt 34 év során. Olyannyira, hogy ez idő alatt milliók távoztak az országból, mert az ígéretek java része nem teljesült, ugyanakkor az ország jelenlegi állapotáról sok mindent elárul, hogy az elszabott államháztartás, a megugró költségvetési hiány, a megcsappant büdzsébevételek miatt jövőre elkerülhetetlen lesz a feketeleves, vagyis az adóemelések, a megszorítások. Ez mind Ciolacu kormányfői teljesítményéről állít ki bizonyítványt.

Másfelől a diplomata múltja, nemzetközi téren szerzett kapcsolatai révén Geoană alkalmasabbnak tűnik az államfői posztra, viszont ennyien nagyjából ki is merül a tudománya. Neki sincs nagyívű elképzelése arról, milyen irányba kell tartania az országnak (az általa képviselt euroatlanti vonalon kívül persze), jóformán el sem kezdődött a kampány, máris meglepő hibákat vét (jó egészséget kívánt a közel 7 éve elhunyt Mihály királynak), ugyanakkor a jelleme is megkérdőjelezhető. Amikor megállapítja Traian Băsescuról, hogy „biológiailag erős hanyatlásnak indult”, nem csak azt ismeri be, hogy nem tud túllépni a politikai ellenfelétől kétszer (a bukaresti főpolgármester-, valamint a 2009-es államfőválasztáson) elszenvedett vereség fölött, hanem azt is, hogy nem képes felfogni: mások egészségi állapotával, betegségével, előrehaladott korával nem gúnyolódunk. Súlyos betegségből felépült emberként ezt Geoanának kétszeresen is illene tudnia…

Szóval meglehetősen zavarban van a romániai választópolgár, amikor megfelelő jelöltet keres az idei államfőválasztáson, mert meglehetősen silány a felhozatal a legfőbb közjogi tisztségre potenciálisan esélyes jelöltek között. Persze abban az esetben nem lesz dilemma, kire szavazzunk a második fordulóban, ha mondjuk Ciolacu és Simion vagy Geoană és Șoșoacă közül kell majd választani. Viszont Románia perspektívái szempontjából roppant sajnálatos, ha most is ott tartunk, mint 24 évvel ezelőtt, amikor Ion Iliescu és C. V. Tudor közül kellett kiválasztani a kisebbik rosszat.