Hirdetés

Képernyőbámuló nemzedékek

Emlékszem, egyszer gyerekkoromban szerelőhöz kellett vinni a tévét. A kétségbeesésen túl – jaj, mi lesz szegénykémmel? – az döbbentette meg a családot a legjobban, amikor észrevettük, hogy a nappaliban gyakorlatilag minden ülőhelyről a televízió látszik legjobban. Mintha az egész szoba központja lenne, valahogy úgy, mint annak idején a tűzhely.

Nagy Orsolya

2010. november 25., 10:322010. november 25., 10:32

Az ember leül drága szüleivel a nagyszobában, azzal a feltett szándékkal, hogy most aztán tévé hiányában legalább egy kicsit beszélget, és azon kapja magát, hogy ő és a család összes többi tagja akaratlanul is egy pontba bámul: a tévékészülék hűlt helyére.

A vége az lett, hogy egy nagyjából megfelelő méretű kartonpapírt szabtunk tévéformára, megrajzoltuk rá a képernyőt és a gombokat (távirányító előtti időszakról van szó, szóval kábé a kőkorról), így legalább nem a levegőt stíröltük három napig. Ezt persze viccnek szántuk, szórakoztunk is rajta (vagyis a saját hülyeségünkön) eleget, én magam pedig meg is fogadtam, hogy ha valaha elköltözöm a szülői házból, nálam aztán biztosan nem a tévé lesz a szoba főhelyén.

Tévedtem. Hihetetlen, de minden erőfeszítésem ellenére is egyetlen ülőhely van a nappaliban, ami nem a televízió felé fordul – az pedig a számítógépasztal előtti szék, hát ki lehet találni, mire nyílik kilátás belőle a tévé helyett. Ahhoz, hogy hites párommal két értelmes szót váltsak úgy, hogy mondjuk én az asztalnál iszom a kakaómat, ő pedig a kanapén ül, félig ki kell tekernem a nyakamat. Legutóbb tegnapelőtt elégeltem meg ezt az áldatlan szituációt, és kihívtam a kedvest egy életre-halálra szóló römipartira. Igaz, hogy a römikészleten ujjnyi por állt – ki lehet találni, mit bámultunk a römikockák helyett hónapok óta –, de legalább egy estén át nem volt bekapcsolva a tévé.

Másnap reggel – szintén némi hisztinek köszönhetően, persze részemről – még a tévéhíradót is a Kossuth Rádióval (ifjabbaknak: emeregy) helyettesítettük, én pedig ekkor döbbentem rá, hogy voltaképpen országos programhoz csatlakoztunk. És bár a Tévémentes Hét elsősorban gyerekeknek szól, mi pedig valószínűleg nem fogunk játszóházba vagy állatkertbe menni, már csak azért sem, mert napközben – a gyerekektől eltérően – dolgozunk, azért igencsak remélem, hogy nem csak ezen a héten kerül majd elő többször a römi, a pókerkészlet vagy ne adj isten’ egy pohár sör, egy baráti látogatás és egy jó beszélgetés kíséretében.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés