Pataky István

Pataky István

Kelemen Hunortól fél Ukrajna

2019. április 08., 07:362019. április 08., 11:45

2019. április 08., 07:362019. április 08., 11:45

Sokat elárul a negyvenkét millió lakosú Ukrajna jelen állapotáról, hogy Kelemen Hunortól retteg. 

Mennyire egyszerű lett volna a Krímet is megtartani, ha időben eszmélnek Ukrajna határőrei. Határozott kézmozdulattal megálljt intenek az útra kelt orosz katonáknak, akik aztán a száz évre szóló kitiltással az útlevelükben megszégyenülten kénytelenek hazaosonni. Erről az akcióról több okból kifolyólag lemaradtak Ukrajna hatóságai, így maradt nekik Kelemen Hunor.

Nem véletlen, hogy egy Volodimir Zelinszkij nevű komikus közel áll az államfői pozíció megszerzéséhez a posztszovjet köztársaságban. Már az ukránok többségének is fejlett humorérzék kell országuk állapotának elviseléséhez. A történet tragikus része az, hogy míg az RMDSZ elnöke csalódottan hazament, addig a százötven ezer lelket számláló kárpátaljai magyarság a szülőföldjén kénytelen elviselni az ukrán nacionalizmus tombolását. Igen, tudjuk, nem volt kegyes Ukrajnához az utóbbi évtized. Pillanatok alatt került a geopolitikai küzdelem kellős közepébe, Putyin úgy érezte, az ukránok megleckéztetésével tudja a leghatékonyabban megvillantani izmait. Nem egyszerű Kijevnek a fiatal állam megszilárdítása Moszkva gátlástalan beavatkozásai mellett. A baj csak az, hogy az okkal frusztrált Ukrajna a többi nemzeti kisebbségen igyekszik leverni azt, amit az oroszokon nem tud. Egymást követik a nacionalista lépések az anyanyelvű oktatás felszámolásától egészen a fizikai megsemmisítéssel való fenyegetésekig.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség sokat megélt elnöke szerint az RMDSZ vezetőjének kitiltása összefüggésben van azzal, hogy Kelemen Hunor is szerepel a Mirotvorec (Béketeremtő) szélsőséges ukrán szervezet honlapjának „halállistáján”. A hírhedt listára a kelet-ukrajnai válság kitörésekor, illetve a Krím félsziget annektálása után azokat az oroszokat és szeparatistákat, az őket támogatókat, szimpatizánsaikat, vállalkozókat, újságírókat, közéleti szereplőket tették fel, akik a nacionalisták megítélése szerint Kijev ellen tevékenykedtek. A „béketeremtőknél” az is bűn, ha valakinek kettős állampolgársága van, mivel azt az ukrajnai jogszabályok nem teszik lehetővé. A kezdetekkor a listának még semmi köze nem volt a magyarokhoz. Később öt kárpátaljai magyar neve került a névsorba, ez a szám nőtt mára több mint ötszázra. Egy, a listán szereplő újságírót, valamint egy szintén listázott parlamenti képviselőt megöltek. Mindketten ukránok voltak.

Függetlenül attól, hogy a fenyegető listának köze van-e Kelemen kitiltásához, vagy nincs, az ukrán lépés diplomáciai szempontból rendkívül súlyos. A magyar külügyi tárca a történtek miatt mára berendelte Ukrajna budapesti nagykövetét. Eközben a bukaresti ukrán külképviselet vezetője Facebook-oldalán közzétett – az RMDSZ elnöke szerint hazugságokat is tartalmazó – reagálásában természetesnek tartja az indok nélküli kitiltást. Minimális elvárás ezek után, hogy az utóbbi időben a Románia iránti tiszteletet hangsúlyosan követelő bukaresti kormány diplomáciájának vezetője magyarázatot kérjen az ukrán nagykövettől egy romániai parlamenti képviselő kitiltása ügyében.

3 hozzászólás Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.