Johannis közbelép. Vela pedig leléphetne

Több mint öt évnek kellett eltelnie hozzá, most viszont kijelenthető: Klaus Johannis román államfő hivatalba lépése óta először igazi államférfiként viselkedett, amikor megtorpedózta Marcel Vela belügyminiszter ámokfutását, és nem engedte, hogy hatályba lépjen az ortodox egyházzal kötött megállapodása a kijárási korlátozások lazításáról a görögkeleti húsvét idején.

A megállapodás lehetővé tette volna, hogy az ortodox hívek pénteken és szombaton el­zarándokoljanak a legközelebbi templomig, hogy átvegyék a szentelt pászkát, miközben a rendőrséget befogták volna egyházi szolgálatra: nekik kellett volna széthordaniuk a Jeruzsálemből érkező szent lángot az azt igénylő híveknek.

Mindkét intézkedés hajmeresztő, hiszen egyrészt hatalmas esélyt biztosított volna, hogy a tömegesen összegyűlő hívek önfeledten összevissza fertőzzék egymást, miközben a járőrözés és a közrend fenntartása helyett házról házra járó rendőröket is fokozottan kitették volna a fertőzésveszélynek. Ennél nem is igazán kell jobb alkalom egy járvány berobbantásához – nem véletlen, hogy a közösségi hálókon máris megjelent a keserű poén: tessék, a románok most is átálltak az ellenség oldalára.

Most azonban mindez a jelek szerint nem maradt több egy túlbuzgó belügyminiszter imázsépítésre szánt, hagymázas tervénél, miután Johannis a nyilvánosság elé kiállva szólította fel őt és Ludovic Orban miniszterelnököt a megállapodás visszavonására, majd magához rendelve őket személyesen is felszólította őket erre. Az egyébként, hogy Johannis tudott-e előre a paktumról, érdekes kérdés. Nehéz elhinni, hogy még sejtelme sem lett volna. Mindenesetre jó, hogy legalább utólag lépett – ha másért nem, a felháborodást látva. Na és azért is, mert neki már nem kell az újraválasztás miatt aggódnia. (És azt is megjegyeznénk: csütörtöki, kampányízű kirohanása az ellenzékkel szemben már a régi formáját idézte, és egyáltalán nem volt államférfihoz méltó gesztus).

Hogy a megállapodást mégis miért kötötték meg, arról legfeljebb sejtéseink lehetnek. Annyi tudható, hogy Vela mélységesen hívő ortodoxként próbálja eladni magát, beiktatását követően azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy papot hivatott irodája felszentelésére, az ugyanis korábban Nicolae Ceauşescu nacionálkommunista diktátoré volt, és negatív energiákat érez benne. Korábban pedig arról beszélt: ha nem állt volna politikusnak, legszívesebben kolostorfőnök lenne. Ugyanakkor a politikai haszonszerzés és az imázsépítés is cél lehetett. Hiszen ezzel hithű ortodoxként tüntette fel önmagát és a kormányt is, ami az ortodox egyház befolyását ismerve, jelentős haszonnal kecsegtetett az idén megtartandó választásokon. Vélhetően ez motiválta Ludovic Orban miniszterelnököt is, hogy támogassa a megállapodást. Na és persze az ő esetében a túlkompenzálás kényszere sem kizárható: nem akarta, hogy unitárius létére kevésbé románnak tűnjön ortodox kollégáinál.

A megállapodás kapcsán amúgy a magyar megszólalók részéről elhangzott, hogy az diszkriminatív, hiszen a református, katolikus, evangélikus és unitárius híveknek otthonaikban kellett tölteniük a húsvétot. Ez valóban így van – de akár még pozitív diszkriminációnak is tekinthetjük, hiszen így mi védve voltunk a járvány terjedésétől, míg az ortodoxok számára lehetővé tették volna, hogy a fertőzöttek minél több embernek átadják a vírust. Különös tekintettel a legidősebb, leginkább veszélyeztetett korosztályra.

Az incidens kapcsán most Marcel Vela úgy tesz, mintha a megállapodás lefújásával minden rendben lenne, és őt semmilyen további felelősség nem terhelné. Pedig eddigi teljesítményével bebizonyította felelőtlenségét és alkalmatlanságát, hiszen képes lett volna több millió embert veszélybe sodorni a politikai haszonszerzés érdekében. Egy olyan belügyminiszter, aki egy világjárvány ellen a pópák által megszentelt húsvéti pászkát és a román himnuszt tartja az egyik legfőbb ellenszernek – ismeretes, hogy a szükségállapot idejére elrendelte, hogy a rendőrség és a csendőrség járműveiből bizonyos időpontokban a román himnusz szóljon, arra kárhoztatva az egyenruhásokat, hogy rendészeti feladataik végzése helyett DJ-ként tevékenykedjenek – nem való belügyminiszternek. Mihamarabbi távozása így igencsak indokolt.

De nem kell itt megállni. A veszélyes megállapodás nem csupán az ő sara: főnöke, Ludovic Orban miniszterelnök azt nem csupán felvállalta, hanem védelmébe is vette. Ezzel ő is bebizonyította, hogy alkalmassága megkérdőjelezhető.

Illetve, pontosabban fogalmazva: egyértelmű választ adott a kérdésre, hogy alkalmas-e a felelős miniszterelnök szerepének betöltésére, vagy sem.