Az ellenzék fővezéri szerepének felvállalására „rákényszerült”, hiszen a jobbközép – a magyar jogköveteléseket érintő ügyekben pedig szélsőjobbos – ellenzék, köztük a korábban általa vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) hosszú évek óta képtelen összeszedni magát, és legyőzni a fegyelmezett, egységes szavazótáborral rendelkező Szociáldemokrata Pártot (PSD).

Az ellenzéki erők egyszerűen nem képesek hiteles, a jelenlegi balliberális erők kormányzásával elégedetlen polgárok megszólítására alkalmas jövőképpel előállni, és nem tudnak karizmatikus, hiteles arcokat felmutatni sem. Ezért érezte úgy a PNL éléről államfővé választott Johannis – esetleg a tanácsadói stábja –, hogy mint az ellenzéki erők utolsó jelentős választási sikerének megtestesítője, neki kell a kormányellenes oldal legfőbb szószólójává válnia, aki minden egyes nyilvános beszédében a kormányzó erőket bírálja. (Nota bene, jószerivel joggal.)

A múlt pénteki, csendőrrohamba és vétlen tüntetők brutális bántalmazásába torkollt kormányellenes tüntetés után most a jelek szerint – ha csak virtuálisan is – ő maga is a tüntetők közé állt. Sőt az incidens után néhány nappal adott nyilatkozatában szinte már instruálta is őket, burkoltan további tüntetésekre buzdítva a kormánnyal elégedetlen polgárokat.

Nehéz ugyanis másképp értelmezni azt a megjegyzését, amelyet a civil társadalomhoz intézett, és amelyben arra szólította: minden erejével avatkozzon be a társadalmi és politikai élet alakításába. Bár megjegyezte: nem lázadásra buzdít, hanem felelősségre és beavatkozásra, hozzátette: „csak együtt tudjuk megváltoztatni a dolgok jelenlegi állását.”

Vagyis immár nem csupán a politikai ellenzék koordinálását vállalja magára – amelyet mostani nyilatkozatában ismét megerősített, amikor együttműködésre és a kormánnyal szembeni életképes alternatíva kidolgozására szólította az ellenzéki pártokat –, hanem a civil szférát, a kormánnyal elégedetlen polgárokat is „harcba” szólítja. Beszédével – amelyben úgy fogalmazott: a PSD visszaélt 2016-os választási győzelmével, amikor az igazságügyi törvények módosításába fogott, illetve amelyben megjegyezte, hogy egyre nagyobb a szakadék a kormány és a polgárok között – egyértelműen a demokratikus választás nyomán hivatalba került, ám valóban kaotikus gazdaságpolitikát folytató, a korrupcióellenes jogszabályok terén megkérdőjelezhető módosításokat kidolgozó, a csendőrroham esetében pedig gyanúsan mismásoló kormány legitimitásának csökkentésére, valamint a kormánnyal szembeni politikai és civil erők aktivizálására törekedett.

Világos, hogy ezzel máris elkezdte kampányát a jövő év végén esedékes elnökválasztásra, ugyanakkor kérdéses, hova vezet mindez. Johannis ugyanis egyre inkább kilép a pártok fölött álló, politikailag semleges államfő alkotmányos szerepköréből, és virtigli ellenzéki pártpolitikusként lép fel a nyilvánosság előtt, miközben egyáltalán nem burkoltan a kormány ellen hergeli a polgárokat.

Mindez persze alkalmas lehet arra, hogy hozzá és az őt támogató körökhöz közel álló, lojális kormány kerüljön hatalomra. A romániai társadalomban meglévő feszültségek csökkentésére viszont aligha.