2012. október 17., 09:342012. október 17., 09:34
Mit érthet ebből a szakirányú képzettséggel nem, legfeljebb átlagos jogérzékkel rendelkező civil ember? Legfeljebb annyit, hogy az államelnöki tisztséggel nemcsak vörös szőnyeg, díszgárda és reprezentálás jár, hanem adott esetben tiltás is, hiszen azon a napon minden bizonnyal ezrek keltek át különösebb nehézség nélkül a komáromi Erzsébet-hídon.
Sokkal kevésbé elnökök, mint Sólyom László. Egyértelműen szót érdemel azonban az a logika, amelynek mentén egy nemzetközi törvényes fórum jogszerűnek ítéli egy államelnök kitiltását egy másik országból. A szlovák fél indoklásának – miszerint a hajdani Csehszlovákia 1968-as megszállása évfordulóján nemzetbiztonsági kockázata lett volna a magyar elnök látogatásának – mérlegelés nélküli elfogadása annak a kínos politikai korrektségnek a gépies alkalmazása, amely egyre több EU-ellenes kritikát szül.
Olyan világ elfogadtatásának a kényszerítése, amely ellen minden egészséges érzületű, ébredező öntudatú nemzet joggal hadakozik. Ebben az esetben ugyanis nem a törvény betű szerinti betartásával van dolgunk, hanem olyan mérlegelés eredményével, amely az empátia legkisebb jele nélkül, minél kisebb támadható felületet hagyva igyekszik fenntartani Európában a látszatbékét, látszatnyugalmat és törvényes rendet.
Sokan rossz viccnek tartják, hogy a Nobel-bizottság az Európai Uniót éppen történetének mélypontján találta alkalmasnak a békedíj odaítélésére.
Akkor, amikor összetartó kovásza töredezik, egyre nyilvánvalóbbá válik a többsebességűvé és többmegítélésűvé válása, és a mindent feledtető gazdasági erő sem a régi. A Sólyom-ügy európai megítélése azt üzeni, hogy e szertesugárzó bizonytalanságban továbbra is paragrafusok bilincsében vergődik az összetartozás szelleme.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.