Makkay József

2018. november 20., 08:47

Jobbágyok esete a restitúcióval

Kilencvenes évekbeli történet jut eszembe a romániai restitúció magyar vonatkozású megtorpanásáról. Egy gazdakör két világháború közötti értékes ingatlanának kolozsvári visszaperelése kapcsán olyan román ügyvédet ajánlottak, aki „felsőbb körökben” is jártas. Bennfentes ismerősöm szerint ha ő nem biztat, akkor nagy valószínűséggel esélytelen a több évig elhúzódó per.

A jogász őszinte volt: kertelés nélkül elmondta, a román bíróknak tele van a hócipője azzal, hogy a magyarok mindent visszakövetelnek, amit olcsó román munkaerővel, jobbágymunkával, a románság kiszipolyozásával építettünk fel. Ügyünket nem akarta elutasítani, de legalább elmondta, hogy sok román bíró mit gondol a magyarságról és a magyarság jogköveteléseiről.

Azóta húsz év is eltelt, és a restitúció kapcsán gyakran eszembe jut jogász ismerősöm keresetlen véleménye a román jogi közgondolkodásról. Amit nemcsak a hazai bíróságokon osztanak, hanem neveltetése miatt a román társadalom jó része is így vélekedik.

Nemrég Gyulafehérváron találkoztam hasonló szöveggel a székesegyház szomszédságában egy népes román diákcsapatnak magyarázó történelemtanár szájából. „Eredeti” történelemszemlélete szerint a magyar templomot a „magyar megszállás” idején román jobbágyokkal építtették fel. Ami természetesen nem igaz, mert Szent László korában Gyulafehérváron még nem éltek románok – amúgy Erdélyben máshol sem –, de ha történetesen éltek volna, egy román történész szájából is nehezen értelmezhető, hogy miért megalázó az, ha korabeli román munkások is részt vettek egy magyar templom építésénél magyar, szász vagy más kőfaragók társaságában. Azt ugyanis nem gondolhatják komolyan, hogy a román munkásnak a magyar főúr feleannyi bért adott volna csak azért, mert ő román volt. Bármennyire is hihetetlen egy-egy román történész számára, a középkorban is volt munkaerőpiac, és az akkor is vonzóbb erdélyi megélhetés csalogatta ide – mai szóhasználattal élve – a „román vendégmunkásokat”, akik erdélyi megtelepedésük után nem akartak elmenekülni a „nagy rabszolgaság” elől. Földet műveltek, juhokat legeltettek, vagy éppen templomot építettek. Ahogyan ma is teszik, ha éppen kimennek Nyugat-Európába mezőgazdasági vagy ipari munkára.

Ha ilyen előzmények után vizsgáljuk az erdélyi magyarság jogköveteléseinek – beleértve a visszaszolgáltatásnak – a megtorpanását, akkor valamivel érthetőbb a folyamatos elutasítás, amivel a többségi társadalom az ország őshonos kisebbségeit kezeli. Ennek gyökerei mélyen beleivódnak a rólunk tanított történelmi hazugságokba, amelyek a rendszerváltás óta gyakorlatilag semmit nem változtak. Van ugyan néhány kiváló román történész – hogy csak a legismertebbet, Lucian Boiát említsem –, akik szakítani akarnak a román nemzeti öntudatot fertőző mítoszokkal, de őket a hivatalos történészgrémium nem engedi körön belül kerülni, ahol beleszólásuk lehetne a közoktatás történelmet érintő részébe. Azt ugyanis a Ioan-Aurel Pop-féle emberek dominálják. Az a történész, aki a Szekuritáté egykori munkatársaként nemcsak a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora lehet, hanem súlyosan magyarellenes magatartása ellenére (vagy emiatt) a Román Akadémia elnöki tisztségét is betölti. Ebből a magas tisztségéből fertőzi rég megbukott történelemszemléletével a román társadalmat.

Amíg ilyen emberek felelősek a román tömegek nevelésért, bármiféle magyar kezdeményezés áttörhetetlen falakba ütközik, hiszen tíz románból nyolcnak fogalma sincs a középkori Erdély korabeli viszonyairól, illetve a román–magyar együttélés sok évszázados történetéről. A valós történelem nem érdeke a mindenkori román hatalomnak. A centenárium évében végképp nem.
Kérdés, hogy kik és mikor tudják megváltoztatni a román nemzet fejlődésére is roppant káros közgondolkodást.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
1 HOZZÁSZÓLÁS
Balogh Levente 2019. május 10., péntek

Történelmi mosolydiplomácia

Történelmi jelentőségű eseményként harangozták be a csütörtöki nagyszebeni informális európai uniós csúcsot, amelyen az EU jövőjéről határoznak a résztvevő állam- és kormányfők.

Makkay József 2019. május 09., csütörtök

Orbán Viktor Erdélyben

Orbán Viktor magyar miniszterelnök erdélyi látogatása éppen olyan természetes dolog kéne hogy legyen, mintha valaki felkerekedik, és meglátogatja a szomszédos országban élő ismerőseit vagy rokonait. De ezt sokan mégsem így gondolják.

Balogh Levente 2019. május 07., kedd

Verespataki aranylázálom

Több mint másfél évtizede tart a verespataki aranybányanyitást övező konfliktus, amelynek kimenetele még mindig teljesen bizonytalan, ugyanakkor a jelenség ismét csak rávilágít a román kormányok és illetékes hatóságok tehetetlenségére és jövőkép-nélküliségére.

Kiss Judit 2019. május 06., hétfő

Egy ötlet mint öngól

Senki nem vitathatja, hogy a romániai magyar diákoknak joguk lenne ahhoz, hogy épp annyi eséllyel induljanak a nagybetűs Életbe, és úgy érvényesüljenek a hazai társadalomban, mint többségi társaik.

Balogh Levente 2019. május 03., péntek

Gyümölcsöző magyargyűlölet

Nagy meglepetést nem jelent, ugyanakkor nagyon élethű képet fest a romániai valóságról a legfrissebb közvélemény-kutatás, amely a pártok népszerűségét vizsgálta.

Makkay József 2019. május 02., csütörtök

A minden határt túllépő temetőgyalázás

Már szinte meg sem lepődik az ember, amikor a magyarellenes megnyilvánulások hosszú sorában ezúttal magyar temetőgyalázást követ el a román hatalom a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata révén.

Balogh Levente 2019. április 26., péntek

Románia, káoszország

A román belpolitikai életben ma már egyetlen, biztosnak nevezhető elem van: a mindent egyre jobban eluraló káosz.

Pataky István 2019. április 24., szerda

Biztos-e Johannis győzelme?

Laza cicázásnak számít a politikai küzdelem szereplői számára az európai parlamenti választásokat megelőző kampány a Cotroceni-palotáért folytatott meccshez képest, pedig egyelőre csak egyetlen olyan jelöltet ismerünk, aki nyilvánosan bejelentette indulási szándékát az államfői pozícióért.

Balogh Levente 2019. április 19., péntek

A Notre-Dame és a feltámadás

Azt mondják, rendszerint mindenki emlékszik arra, éppen hol volt, és mivel foglalkozott, amikor valamilyen világrengető jelentőségű esemény – például a Kennedy-gyilkosság vagy a 9/11-es terrortámadás – történt.

Kiss Judit 2019. április 17., szerda

Szemetelők és bizakodók

Úgy tűnik, mintha az igazi, napsütéses tavasz érkeztével egyre többeket kezdene zavarni a természetben és a lakott területeken is szétterjedő szemét.

Vélemény
Balogh Levente: Történelmi mosolydiplomácia

Történelmi jelentőségű eseményként harangozták be a csütörtöki nagyszebeni informális ...

Makkay József: Orbán Viktor Erdélyben

Orbán Viktor magyar miniszterelnök erdélyi látogatása éppen olyan természetes dolog kéne hogy ...

Balogh Levente: Verespataki aranylázálom

Több mint másfél évtizede tart a verespataki aranybányanyitást övező konfliktus, amelynek kimenetele még ...