2012. szeptember 20., 08:502012. szeptember 20., 08:50
És hogy egészen őszinte legyek – bár felnőttként nemigen illik ilyet mondani – megállapítottam, hogy kevés gyűlöletesebb dolgot voltam kénytelen életem során csinálni, mint az iskolába járás és a kötelező oktatásban való részvétel.
Eszembe jutott, milyen csigalassúsággal vánszorogtak a másodpercek az unalmas órákon, hiába fixíroztuk a karóránk számlapját, várva, hogy kiszabadulhassunk szünetre. Bár alapvetően érdeklődő természetű vagyok, és nem számítottam rossz képességű diáknak, a délutáni házi feladatok csak kitartó szülői ösztökélésre készültek el, ha egyáltalán elkészültek.
A leborzasztóbb minden tantárgy közül pedig a román volt, mert ez amellett, hogy nem érdekelt, lehetetlen feladat elé állított, hiszen egy színmagyar faluban felnőtt gyerek számára, aki elemi szinten sem beszéli a nyelvet, irodalmi elemzéseket megtanulni olyan, mint amikor egy sivatagban felnőtt beduint, akinek az sem jutott ki élete során, hogy egy kád vízben megmártózzék, a tengerbe dobnak úszni. Magoltuk a szöveget, aztán ha egy-egy szót elfelejtettünk, kipontoztuk a helyét, mivel más kifejezéssel nem tudtuk helyettesíteni, ugyanis legtöbbször egy kukkot sem értettünk az egészből.
Akkor elhitették velünk, hogy felnőttként majd hálásak leszünk az oktatásért, és belátjuk majd az iskolában való sanyargatás hasznát. Hát, nem így történt… A tananyag nagyobb részének soha semmi hasznát nem vettem. A módszer pedig egyre bizarrabbnak tűnik: a fiatalokat azokban az éveikben, amikor a legmozgékonyabbak, egy kopár terembe kényszerítik, ahol mozdulatlanul kell ülniük fél napokat, ráadásul a gondolataik sem járhatnak a körül, ami érdekli őket, mert olyasmire kényszerülnek figyelni, ami a legtöbbször egy cseppet sem kelti fel a kíváncsiságukat.
Magyarán: teljesen figyelmen kívül hagyjuk az igényeiket. Azt hiszem, ha mondjuk 1500 évvel ezelőttről valamelyik ősünknek megmutatnánk, ma hogyan neveljük az ifjúságot, azt gondolná, hogy nagy baj van. És igaza lenne. De mi már képtelenek vagyunk látni a dolog perverzitását, mert mindannyiunkat ebben a rendszerben idomítottak…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok