2010. december 24., 10:262010. december 24., 10:26
Már a regény címe is tükrözi ezt a tematikát. A tüske fallikus szimbólum, a vár pedig egy védett, ugyanakkor bevehető, beveendő helyet jelöl. A vár akár lehetne a női vagina is, de mivel ez egy fiúkról-férfiakról szóló mű, ezért egyértelműen az ánuszról van itt szó. Ráadásul a női szereplők akadályozzák, a férfi karakterek viszont segítik azt a folyamatot, hogy a tizenhárom éves fiú „a vén buzeráns” Matula kezére jusson. Ennek nyomán nézzük meg, milyen más gyerekkori olvasmányok okozhatnak maradandó torzulásokat az ártatlan gyermeki lelkületben.
Itt van mindjárt A Pál utcai fiúk, amely egyértelműen ugyanolyan buzeranciára buzdító mű, mint a Tüskevár, sőt. Hiszen már az a tény is mindent elmond róla, hogy a fiúk egymás golyóival játszanak. De még az olyan, látszólag ártatlan művek is káros szenvedélyeket ébresztenek az ifjakban, mint Kittenberger Kálmán vadászkalandjai. E kötetek csak az avatatlan szemlélő számára tűnnek izgalmas történeteknek – valójában a zoofília csíráját hivatottak elhinteni az ifjoncok között. Hiszen gondoljunk csak bele: itt van ez az arc, aki ahelyett, hogy kényelmesen elüldögélne a budapesti kávéházakban, folyton Afrikában lébecol, egy rakás egzotikus állat között. Az, hogy legyilkolássza őket, ne tévesszen meg senkit: ezzel valójában csak a bűnös késztetést kívánja elfojtani magában, de bennünket nem vezet félre.
Hiszen a vadászpuska már önmagában is fallikus szimbólum, a férfiasság meghosszabbítása. Az Egri csillagok pedig egyenesen idegengyűlöletre nevel: hiszen a magyarok ahelyett, hogy vendégszerető, politikailag korrekt európai polgárokhoz méltóan átengednék az egri várat a törököknek, hogy ott döner-dürüm kebabsütőt nyissanak, rendkívüli, zsigeri intoleranciáról tanúbizonyságot téve lemészárolják őket. Ha jobban belegondolok, nincs is olyan gyermekkönyv, amely a kedves felszín alatt ne valami beteg elme devianciáiról szólna. Még szerencse, hogy vannak képzett, értelmes, éles szemű irodalompszichológusok, akik megmentik az ártatlan lelkeket e perverz fertőtől.
Történelmi fordulóponthoz érkezett a hírfogyasztás. A kérdés már nem csak az, hogy hol olvassuk a híreket, hanem akarunk-e még egyáltalán szembenézni velük.
Egyetlen félreértelmezett hír is elég ahhoz, hogy egy reményvesztett közösségben újra fellobbanjon a remény. Parajd esetében azonban a valóság ismét józanítóbbnak bizonyult a politikai diadaljelentéseknél.
A történelem nemcsak hősökről, hanem árulókról is szól, mégha igencsak keveset emlegetjük őket. A sport világában is beszélhetünk eredményességről és eredménytelenségről egyaránt, sztárokról és – antisztárokról.
Sportújságírók, szakírók, futballszurkolók körében jó ideig témát szolgáltat még a hétfőre virradóra befejeződött, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett labdarúgó-világbajnokság.
Marosvásárhely, a Bolyaiak városa még mindig a legtöbb magyar lakosnak otthont nyújtó település Erdélyben.
Ott állunk a pékárus vagy a sarki bolt pultjánál, a szupermarket kasszájánál, kezünkben egy egyszerű fehér kenyérrel, a pénztárgép kijelzőjén pedig felvillan a kétjegyű szám: 10 lej, 12 lej, 15 lej...
Nyugdíjas halk suttogása a sarki patikában: „Kedveske, melyik az olcsóbb? Ezt a két gyógyszert most hagyjuk ki, majd jövő hónapban visszajövök értük.”
Donald Trump amerikai elnök iráni kalandja nem feltétlenül úgy alakult, ahogy azt a legderűlátóbb illetékesek remélték, ennek a hatásait pedig Európában, benne Erdélyben is érezzük – és várhatóan közép- és hosszú távon is érezni fogjuk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Négy éve az arab labdarúgó-világbajnokságról, nyolc éve „az első afrikai aranyról”, a fekete kontinensen gyarmatosított egykori francia kolóniákon élők leszármazottai által Franciaország színeiben megnyert focivébéről írtam.