Hirdetés

Intő jel

Győztes helyhatósági és parlamenti választások utáni időkre készül bebiztosítani remélt fölényét a Szociálliberális Unió (USL). Legalábbis ezt sugallja a pártszövetségnek a parlamenti választásról rendelkező törvény módosítására tett indítványa, amely – a vesztésre álló Demokrata-Liberális Pártból (PDL) való átnyergelések nyomán is kialakult erőviszonyoknak köszönhetően – úgy ment át a szenátusban, mint forró kés a vajon.

Benkő Levente

2012. május 09., 09:232012. május 09., 09:23

Az USL jól érzi a számára kedvező pillanatot: most kell lépnie, hiszen az ő malmára hajtja a vizet, hogy míg a korábbi PDL–RMDSZ-kormánykoalíció nevéhez megszorítások, azaz rossz tapasztalatok sorozata fűződik, addig az USL nevét a várható és kivitelezhető nyugdíj-, illetve közalkalmazotti-bér-emeléssel, tehát jobbítással emlegetik majd egy (szavazó)lapon az emberek.

Másrészt a közelgő helyhatósági választások – a helyi szinten is lezajlott és még várható pártátigazolások, illetve USL-kormányzati hátszél révén – szintén USL-győzelmet vetítenek előre, így előkészíthető a talaj az őszi parlamenti választásra.

Amelyen a mai állás szerint szintén a szociálliberális szövetségnek áll a zászló. Nos, ezt a várt fölényt igyekszik az USL már most bebetonozni azzal a törvénymódosítással, amely csak azokat juttatná parlamenti mandátumhoz, akik valóban meg is nyerték saját körzetükben a választást – ami elvileg nem is olyan rossz –, de amely a gyakorlatban az éppen ellenzékbe kényszerült RMDSZ és PDL által is felvetett aggodalmak miatt sántít: mert valóban mellőzi az árnyalások és az arányosabb képviselet lehetőségét.

Ilyen körülmények között szinte biztosra vehető, hogy a romániai magyarság veszít, mert a szórványban, a román többségű választási körzetekben élőknek aligha lesz esélye saját kebeléből választott jelöltet parlamenti küldetéssel felruházni.

Mindenesetre – ha a kérdésben döntő alsóházon is átmegy – a most elfogadott törvénymódosítás emeli a tétet, s egyben intő jel a romániai magyar politikai élet minden szereplőjének: jó lesz komolyan gondolni az összefogás valamilyen módját. Mert az erők összevonása – főleg parlamenti választáson – sokkal inkább magában hordozza a szavazási kedvre ösztönző pozitív üzenetet, ami helyreigazíthat valamelyest a lehetséges képviseleti aránytalanságon.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés