2011. január 19., 10:452011. január 19., 10:45
Aztán visszacsöppenünk a jelenbe, s arról álmodozunk, bárcsak nyernénk a lottón, vagy kitörne valami világháború, ami véget vetne ennek a rutinnak, ami, úgy képzeljük, teljesen beleőröl minket a hétköznapokba.
Közben meghallgatunk egy-két viccet, jókat vitázunk barátainkkal, s akkora igazságokat derítünk ki, hogy úgy érezzük, ha a kezünkben lenne az irányítás, megváltanánk a világot. Aztán tehetetlenül ismét nosztalgiázni kezdünk, ami kicsit visszaidézi az akkor nem érzett, de mostanra világossá vált szabadságot. Régi papírjaink, képeink között turkálunk, és felmerül bennünk a kérdés: vajon hol lehet az a régi szobatársam, osztálytársam, barátom, akinek megígértem, hogy mindenképpen ő kereszteli majd a gyerekeimet? Elköltözött, megházasodott, más barátokat keresett, vagy talán csak diszkréten elhidegült köztünk a kapcsolat. Mások lettek fontosabbak, s ez így van rendjén. Következnek a sorban a régi szerelmeink, néhányukra mosolyogva emlékszünk vissza, másokra meg értetlenül gondolunk, egyáltalán miért álltunk szóba velük.
Az önmagunkkal való elszámolás listáján azonban mindig azok az utolsók, akik mindennapjainkban bukkannak fel. Akiknek hisztizünk, pedig nem is rájuk haragszunk, kikkel reggelente kávét iszunk, s olyan jelentéktelen dolgokról beszélünk, mint a zsírosodó haj, vagy egy fura kis történet, ami pillanatnyilag feldobott. Annyira beékelődnek a mindennapokba, hogy a velük való kapcsolatot felszínesnek tituláljuk, úgyis muszáj találkozni, mert kollégák, lakótársak vagy már olyan régóta barátkozunk. S ha ez a mindennapos körforgás egyszer megszakad, kilépünk a mókuskerékből, egyszerre kezdünk el kapaszkodni a megmaradt szálakba, egyre fontosabb a reggeli rutinkávé, a jelentéktelen beszélgetések, s a mécses akkor törik el, amikor mások törekvését is viszontlátjuk. Végül, mikor már semmi nem köt ahhoz az életünkhöz, ami egy hete még megvolt, eszünkbe jut egy ősrégi mondás, az vagy, amit megeszel: a kávé a kollégákkal, ebéd a lakótársakkal, vacsora a barátokkal. Gyakran. Jelentéktelenül.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok