2010. szeptember 30., 10:252010. szeptember 30., 10:25
Többek közt valószínűleg le kell mondanom arról, hogy valaha is meglátogatom kedvenc unokaöcsémet, aki az Óperenciás-tengeren túl, az indiánok földjén él. Mert már túl öreg leszek az ilyen hosszú utazásokhoz, márpedig ha 18 órát kockáztatok repülős utazással, akkor megérné, hogy ne csak egy röpke szabadság időtartamát töltsem ott, hanem maradjak az öcsi nyakán bár egy hónapot.
Lehet, hogy le kell mondanom arról is, hogy szép, „igazi” meséket írjak a majdan születő unokáimnak, mert már vagy túl hülye leszek a meseíráshoz, vagy kinőnek az unokák a mesék korszakából. Most hirtelen csak ez a kettő jutott eszembe, de ha lenne időm gondolkodni, akkor még tudnék sorolni néhányat. Szóval valahogy így áll a helyzet az idősebb korosztály szemszögéből, de nézzük csak, a másik oldalon, a fiatalok szempontjából hogyan is néz ki ez a dolog. Minap a kedves, fiatal tanítónő „szomszédleánykával” találkoztam, s mert ha csak tehetjük, mindig váltunk néhány szót, rákérdeztem, hol is tanít az idén, mert tudtam, eddig csak helyettesítő posztokat tölthetett be. Mondta, továbbra is helyettesítő tanítóként dolgozik, mert „kell a hely a nyugdíj előtt álló, illetve nyugdíjból visszamarasztalt idős tanítóknak”. Őszintén megdöbbentem, mert tudom róla, kiváló eredménnyel végezte az egyetemet, ügyes, talpraesett, folyamatosan szervez valamit.
És ennek az aranyos ifjú hölgynek évente vizsgáznia kell egy-egy helyettesítő állásért, mert a helyeket az idősek töltik be. Másik ismerős ifjú hölgy, aki szintén hasonló helyzetben van, még rosszabbul járt, mert a vizsgaeredménye miatt még helyettesítő álláshoz sem juthatott, pedig ő sem kapott éppen gyengének mondható jegyet, de sok volt a nála magasabb médiás. Kérdeztem: „mit fogsz kezdeni?” Erre elmesélte, hogy valószínűleg külföldön keres munkát, és az sem baj már, ha nem a szakmájában, mert szégyelli, hogy közel a harminchoz még mindig a szülei tartják el. Hát ezeken morfondíroztam, és elképzeltem, hogy úgy 15 év múlva mindenféle munkahelyeken lesz egy rakás aggastyán, aki már azt sem tudja, miért jár munkába, és lesz egy rakás fiatal, aki szülei generációjának a halálát várja.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok