Hirdetés

Ideológiai brikett

Pályafutásom során számos olyan politikai megnyilatkozással találkoztam már, amelynek elkövetője az abszurd határain túlmenően kísérelte meg démonizálni a vele ellentétes nézeteket vallókat.

Balogh Levente

2011. február 11., 10:192011. február 11., 10:19

Nemrég például néhány hiperintelligens greenpeace-es a magyar médiatörvény kapcsán volt képes egy nehezen követhető, koherenciával a legnagyobb jóindulattal sem vádolható eszmefuttatás eredményeként megállapítani, hogy az akár a kihalás által fenyegetett kínai üstököscsér vagy az aranymellényes fakúszó végleges eltűnését is eredményezheti, merthogy a hatékony környezetvédelemhez nélkülözhetetlen a szabad információáramlás. (Azt ugyanakkor elmulasztották megjegyezni, hogy a törvény hogyan korlátozná az információ szabad áramlását.) Hanem a legfrissebb eset még ezt is túlszárnyalja.

Történt ugyanis, hogy az elmúlt hét végén Nagyváradon titokzatos módon feketévé vált a hó. Mivel ott jószerével még a fehér hó is ritkaságszámba megy, nemhogy a fekete, a polgárok valamilyen szennyezésre gyanakodtak, és igazuk lett: mint kiderült, a szénüzemű hőerőmű kéményéből származó pernye terítette be a várost, mivel szélcsendes idő lévén nem volt olyan légáramlat, ami elsodorhatta volna a mérgező füstfelhőt. No, erre a helyi környezetvédelmi őrség nevű, bizonyára rendkívül fontos hivatal politikai alapon kinevezett igazgatója úgy reagált: mindez annak tudható be, hogy a polgárok nem megfelelően szavaztak a legutóbbi önkormányzati választáson. Vagyis – ha jól értelmezzük az eszmefuttatást – ha a nemzeti liberális helyett a demokrata-liberális párti polgármesterre voksoltak volna, akkor most az égből nem hullott volna semmi, vagy ha mégis, akkor semmiképpen sem hamu és pernye, legfeljebb néhány jól fejlett sült galamb, esetleg pénzeső. Hogy ezt pontosan hogy gondolta, arra nem tért ki, bizonyára létezik egy olyan egyedülálló, jobbközép doktrínán alapuló hőenergia-előállítási módszer, amelynek eredményeként kizárt, hogy a kőszén elégetése során hamu keletkezzék égéstermékként. Ellentétben természetesen a nemzeti liberális ideológiájú hőfejlesztő technológiával, amelynek melléktermékei akár még rákot is okozhatnak, és a frissen lefestett házak falát is ocsmány módon el bírják csúfítani.

Úgyhogy a jövőben csupán szükséges, de nem elégséges alapfeltétele lesz a tiszta levegőnek, hogy a polgárok megfelelően szavazzanak – ehhez még külön politikai képzést kell tartani a hőerőműben felhasznált lignitnek és tojásbrikettnek is. Ami e sorok szerzője szerint tökéletes, felkészültségi szintjének pont megfelelő foglalatosság lehetne a környezetvédelmi őrség vezetője számára.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés