Idegengyűlölettől szemforgatásig

Hogy mennyire xenofóbok, rasszisták a gyergyóditrói polgárok, szintén nem áll módomban megítélni. Bizonyára akadnak közöttük, akik véresen komolyan gondolják, sőt akár be is váltanák a világhálón, közösségi oldalakon a Srí Lankából alkalmazott vendégmunkások kapcsán eleresztett fenyegetéseket. De a botrány kirobbanása óta valószínűleg belátták, hogy mentalitásuk, magatartásuk nemcsak a büntető törvénykönyvbe ütközik, hanem ellentétes az emberi jóérzéssel is.

Sokkal hasznosabb, előremutatóbb lenne, segítené az országossá dagadt botrány csillapítását, sőt még okulásként is hatna valamennyiünk számára, ha az ázsiaiak foglalkoztatása okán kipattant tiltakozás miatt nem kiáltanánk ki kollektíven idegengyűlölőnek a gyergyószéki település lakosságát, a székelyföldi, erdélyi magyarokat. Mert hogy a cejloni pékek fogadtatása apropóján napok óta a csapból – televízióból, rádióból, világhálóból, nyomtatott sajtóból – is az folyik, hogy a magyarok a velejükig gyűlölik az idegeneket, mindenekelőtt persze a románokat, akiket szisztematikusan elüldöznek azokról a vidékekről, ahol ők élnek többségben. Roppant veszélyes általánosítás lett úrrá román politikusokon, véleményformálókon, kommenthuszárokon, és mindez sajnos egyáltalán nem véletlen. A hajmeresztő túlzások és hasonlatok, a ditrói „etnikai tisztogatás”, „Ku-Klux-Klán” előszeretett emlegetésével a többségi társadalom bizonyos tagjai intoleráns, az idegeneket maga mellett nem tűrő közösségként igyekeznek láttatni az erdélyi magyart, amelynek – és itt jön egy újabb, a hajánál fogva előrángatott párhuzam – értelemszerűen nem járnak azok a kisebbségi jogok, amelyeket harminc éve követel magának. Egy falu lakossága és egy helyi vállalkozó között régóta szunnyadó feszültséget próbálnak kivetíteni egy 1,2 milliós közösségre, és kollektív bűne bizonyítékaként felmutatni. Holott ilyen alapon ugye a svájciakat is idegengyűlölőnek lehet beállítani, miután akadt olyan település az alpesi országban, amely visszautasította a migránsok befogadását. Vagy en bloc a briteket, hiszen éppen a Brexit bekövetkeztének napján intette arra valaki egy londoni társasház (többségében bevándorló) lakóit falragaszok útján, hogy kizárólag angol nyelven beszéljenek, és ha nem tetszik, költözzenek haza.

De a ditrói ügy másik perverz reakciót is kiváltott román honfitársaink körében. Politikusok, vállalkozók, újságírók hirtelen roppant érzékenyek lettek az idegengyűlöletre, és valósággal sütni kezdett belőlük a tolerancia. Üzletemberek, megyei tanácselnökök versengve akarják „kimenekíteni” az intoleráns székelyek karmai közül, és alkalmazni az ázsiai pékeket, szociológusok fejtegetik a magyarok anyanyelvi oktatáshoz való ragaszkodásának tarthatatlanságát, és mindenki kórusban hajtogatja, milyen befogadó ország Románia. Az a kolozsvári rektor, akadémiai elnök „értekezik” szemforgató módon, akitől a magyarok gyalázása és a történelemhamisítás eddig sem volt idegen, és úgy int törvénytiszteletre bennünket, mintha legalábbis nem a román állam, a hatóságok tagadták volna meg a hazai jogszabályok alkalmazását oktatási téren a magyarok kárára. Az az ellenzéki párt villog most jordániai és palesztin származású polgároknak a választáson való indításával, amely a programjában egy szót nem szentel a nemzeti kisebbségeknek. A képmutatás netovábbja a tolerancia őshazájaként beállítani Romániát, amikor tudjuk, hogy harminc évvel ezelőtt véres pogrommá fajult egy magyar nyelvű szöveg kihelyezése, amikor ma is üldözik az anyanyelv- és jelképhasználatot, amikor manapság is előfordul, hogy rászólnak az emberre, ha a nyílt utcán magyarul beszél, és ha ezt kikéri magának, „hazaküldik”.

A nemzetiségükért nem egyszer hátrányos megkülönböztetésben, megtorlásban részesült magyarokként a legkézenfekvőbb az lenne, ha a mostani általánosítás mintájára mindenestül idegengyűlölőnek tartanánk a románokat. Egyesek hisztériakeltését, képmutatását, alaptalan vádaskodásait azonban nem hagyhatjuk szó nélkül, miközben egyformán szót kell emelnünk az ő és a saját idegengyűlölőink ellen.