Hová tűnt az „ép testben ép lélek”?

Elkezdődött a második félév szinte hajszálra ugyanazzal a bizonytalansággal, mint az előző. Mindeközben lassan egy éve tart a pandémia, ennyi idő pedig bőven elég volt arra, hogy levonható legyen az egyértelmű következtetés: több a negatív, mint a pozitív hozadéka az online iskolának a gyermekek testi-lelki fejlődésére nézve.

Egy év alatt – tisztelet az őszi iskolába járás röpke időszaka kivételének – mindennapos megszokássá vált, hogy reggel a paplan alól, álmos szemekkel kapcsolódik be a gyermek a tanórába. Vagy odafigyel, vagy nem, üldögél egy helyben naphosszat pizsamában, sok esetben magányosan, képernyőről áramlik feléje az információ­átadás és a számonkérés is. A kortársaival, tanáraival való napi személyes találkozásai híján nem bontakozhat ki a szociális élete, a valós kommunikációra felkészítő képessége alig fejlődik, és a többi. Nem csoda hát, hogy – miként felmérések is igazolják – az életszerű mindennapi cselekvések, a rendszeres mozgás hiányában egy év alatt megnőtt a szorongásos, depressziós, sőt az öngyilkosság gondolatával foglalkozó gyermekek száma.

De hát napnál világosabb: nem egészséges a fejlődő szervezet számára, hogy nélkülöznie kelljen kortársai mindennapos társaságát, és naphosszat a lélektelen képernyőt bámulja. Gondoljunk csak vissza a boldog, járvány előtti „békeidőkre”, amikor aggodalmaskodtunk, féltettük a gyermekeket a hosszas okostelefonozástól, filmnézéstől…

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a gyermekkor – alapértelmezésben– a játékról, mozgásról szól, a szabadon rohangálásról, a kortársakkal való fizikai versengésről, birkózásról, csapatjátékról, és még sorolhatnánk. Mindez immár egy éve csak korlátozottan lehet életük része, ez idő alatt a legtöbb gyerek nem végzett testmozgást, ami többek közt elhízáshoz, táplálkozási zavarokhoz, lelki problémákhoz is vezethet. Úgy tűnik, az „ép testben ép lélek” ókori intelmétől fényévnyi távolságra került mostani életünk. Aprócska öröm az ürömben, hogy – ha maszkosan, távolságot, szigorú szabályokat betartva, ha ideiglenesen is – sok helyen visszatérhettek az igazi iskola közegébe a gyerekek.

Ajánlatos lenne józanul felmérni, hogy az adott körülmények és korlátok közepette van, aminek negatív hozadékait nem lehet meg nem történtté tenni, sem visszamenőleg korrigálni. Ilyen az, hogy szinte egy éven keresztül alaposan leszűkült a gyerekek szociális élete, csorbultak kommunikációs és testmozgási lehetőségei, ennek pedig sajnos megvannak, meglesznek a következményei. De azt is át kellene gondolni, mi az, amivel valamelyest ellensúlyozni lehet az esztendőnyi, képernyő elé kényszerült létforma negatívumait. Ha a szülő példát mutatva rendszeres mozgást iktat be mindennapjaiba, és ha oda is figyel, hogy ne hiányozzon a rendszeres testedzés a család életmódjából, akkor a pandémia számos negatív hozadéka közül egyet talán kiküszöbölhet.