Hirdetés
Balogh Levente

Balogh Levente

Hogyan tovább, bihari magyarok?

2020. október 02., 10:222020. október 02., 10:22

Tény, hogy a vasárnapi romániai önkormányzati választáson a magyar közösség kiemelkedő sikereket ért el. Marosvásárhely polgármesteri tisztségének visszaszerzése hatalmas fegyvertény – persze kérdés, hogy mit sikerül kezdeni a bizalommal. 

Azonban az önünneplés közepette nem szabad szó nélkül elmenni a kudarcok mellett sem. A Bihar megyei magyarok ugyanis legfeljebb csak irigykedve követhetik a marosvásárhelyi és szatmári fejleményeket.

Nem túlzás kijelenteni: a Bihar megyei magyar politikum RMDSZ-estül és EMNP-stül úgy beleállt a földbe, mint egyszeri román MiG–21-es vadászgép a légi bemutatón. Sem a megye, sem Nagyvárad vezetőségében nincsenek jelen. A számok magukért beszélnek: miközben a magyar közösség aránya Nagyváradon és a megyében is 25 százalék körüli, a megyeszékhelyen a két párt listái összesen mintegy 15, a megyében pedig 20 százalék körüli eredményt értek el. Ebből az RMDSZ-é a jobb arány, hiszen az EMNP sem a váradi, sem a megyei közgyűlésbe nem jutott be.

Ez a rivális magyar párt fölött aratott „győzelem” azonban nem feledtetheti az összképet, azt, hogy a magyarság politikai képviselete – és ezzel érdekérvényesítő képessége – drasztikusan csökkent a megyében az elmúlt években. Ennek az egyik oka az, hogy 2008 óta a liberális párti Ilie Bolojan személyében olyan polgármester vezette Nagyváradot, aki olyan hiteles városvezető képét tudta magáról kialakítani, aki szigorúan, a korrupciót nem tolerálva, csakis a megyeszékhely érdekeit szem előtt tartva irányít. Az eredmény: több százmillió eurónyi európai uniós forrás sikeres lehívása, egy számos szempontból megújult és megújulóban levő, dinamikusan fejlődő város.

Amelynek vezetése nem mentes ugyan a hibáktól, de – többek között a profin kiépített és működtetett városmarketing-kommunikáció révén – a települést követendő mintaként emlegetik. Ez természetesen nemcsak a románokra, hanem a város és a megye számos magyar polgárára is hatással volt, és az elmúlt években egyre többen gondolták úgy, hogy Bolojan – és a liberális párt, amelyre átragadt a népszerűsége – jobban megérdemli a bizalmukat, mint a magyar pártok. Így arathatott kétharmados győzelmeket a PNL. Emellett most a magyarok szavazataira hajtó USR és a POL „zavarórepülése” is elvihetett néhány voksot.

Eközben az RMDSZ és az EMNP jórészt egymással volt elfoglalva. A bihari magyar közélet hosszú évek óta a botrányokról szól, az RMDSZ-szel elégedetlen oldal a pluralizmus és a magyar közösségen belüli demokrácia szükségességével, az RMDSZ arroganciáját és egyeduralmi törekvéseit ostorozva érvel, miközben az RMDSZ kizárólagosságra és az összes intézmény leuralására, átpolitizálására törekszik.

A vitába belefáradt magyarok pedig egyre nagyobb mértékben fordulnak el a magyar pártoktól, és vagy románokra szavaznak, vagy otthon maradnak. A magyar közösség jó része ugyanis azt látja, hogy a nagyobbik pártja által a PNL-lel fennálló rossz viszony miatt politikai alapon ócsárolt beruházások révén Várad valóban élhetőbbé vált. És mivel inkább a szemüknek hisznek, hanyagolják az érdemi alternatívát, jövőképet felmutatni nem képes magyar alakulatot. A megye magyar településein persze a jól beágyazott polgármesterek újrázása még ideig-óráig beállítható sikerként, de az emberek már vidéken is inkább csatornázásra és aszfaltozott utakra, élhető településre vágynak.

Nincs jobb helyzetben az EMNP sem: nem tudta elegendő emberrel elhitetni, hogy többre lenne képes az RMDSZ-nél, a magyar szobrok és a magyar nyelvű feliratok „kijárása” már nem elegendő. (Persze az etnikai szavazás más városokban is kezd omladozni, Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben éppen a fordított irányú „átszavazás” miatt lehet magyar polgármester. Csakhogy ne feledjük: Romániában egy román egy magyar vezetésű településen még mindig összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben van, és nem fenyegeti az asszimiláció, mint fordított helyzetben a magyarokat). Az önkormányzati választás után most rosszabb helyzetben vannak a magyarok, mint előtte, miután pártjaik nem tudták megszólítani, visszacsábítani a magyar választókat. És most is egymásra mutogatnak, az RMDSZ arroganciahányadosától minden lehetséges műszer kileng, az EMNP pedig nem túl szerencsés módon a választópolgárokat is okolja.

Ahogy mondani szokás: innen szép fölállni. A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében. Hogy a jövőben a magyarok ne román pártokra szavazzanak, vagy ne maradjanak távol az urnáktól.

Gondolkodási idő bőven lesz: négy év. Addig megtapasztalhatjuk, milyen az, amikor a magyar érdekérvényesítés lehetősége nélkül intézik a megye sorsát.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Tényleg jó módszer csökkenteni a deficitet a költségvetés halogatásával?

Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.

Makkay József

Makkay József

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajnai háború: négy éve tart – de meddig folytatódik?

Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.

Balogh Levente

Balogh Levente

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Hirdetés