A bel- és külpolitikában folytatott amatőr kísérletezgetésen, a gazdasági-pénzügyi vonalon tanúsított dilettantizmuson túlmenően a jelenlegi hatalom számára az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy senki nem hisz a jóhiszeműségében. A bukaresti rezsimre fokozottan érvényes az aranyszabály, miszerint nem elég hitelesnek lenni, annak is kell látszani. Márpedig a román szociáldemokraták a hitelességgel és annak látszatával egyaránt hadilábon állnak.

Bár különböző csatornákon ilyen-olyan formában már korábban kiszivárgott, a kabinet adó- és büntetőjogi amnesztiájáról először a Viorica Dăncilă miniszterelnök oldalán tanácsadóként tevékenykedő Darius Vâlcov szolgált részletekkel a múlt héten. Jelen esetben nem is az a lényeg, hogy a volt pénzügyminiszter konkrétan milyen amnesztia elrendelését tartja szükségesnek, sőt annak kibontása is fölösleges, hogy indokolt-e hasonló lépés napjaink politikai-társadalmi viszonyai közepette Romániában.

A kezdeményezést eleve a bejelentő, a hírközlő személye, előélete teszi hamvában holttá, Vâlcovot ugyanis idén februárban nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte alapfokon a legfelsőbb bíróság befolyással üzérkedés és pénzmosás miatt. Könnyű elképzelni, mekkora hitele van a társadalom szemében ennek az ötletnek, ha a kormány olyasvalakivel próbálja „eladni”, akit a vádak egyike szerint aranyrudakkal és festményekkel kentek meg megvesztegetői, akikkel ráadásul a nyomozó hatóságok megtévesztése érdekében sokszor temetőben találkozgatott. Nem csoda, hogy a pénzügyminisztérium jelenlegi vezetősége hirtelen jegelte az adó-, a koalíció pedig a büntetőjogi amnesztia tervét.

Hasonló a helyzet Románia jelenlegi erős emberével is. Liviu Dragnea hosszú ideje a titkosszolgálat és az ügyészség között évekkel ezelőtt köttetett, az általa vizionált párhuzamos állam alappillérének tekintett megállapodások ostorozására építi kommunikációját, erre alapozva többek között a büntető törvénykönyv és a perrendtartás módosításának szükségességét. Hogy eme protokollumok, továbbá az ezek alapján foganatosított bűnvádi eljárások körül rengeteg a kérdőjel, az vitathatatlan, és sajnálatos, hogy tisztázásukra egyetlen intézmény sem vállalkozik.

Dragneának a mély és az ügyészállammal folytatott alibiviaskodása azonban akkor pukkadt ki politikai lufiként, amikor a napokban kiderült: évekkel ezelőtt fejlesztési miniszterként maga a szociáldemokrata pártelnök is kötött hasonló megállapodást a hírszerzéssel. Mindezek után érdekel még valakit az utólagos magyarázkodás, miszerint az aláírókat kizárólag a kiberbűnözés visszaszorítása vezérelte? Miként hiheti ezek után kormányzati politikus, hogy elhiszik, amit mond?