HIRDETÉS

Kőrössy Andrea

2018. február 28., 23:58

Hátrahagyott prioritások

Érdekes, de főleg sajnálatos módon sem a bukaresti kormány, sem a parlament nem sieti el az egészségügy megreformálását célzó intézkedések bevezetését. Holott például az igazságügyi vagy éppen az adóügyi újítások vonatkozásában a végrehajtó és a törvényhozói hatalom egyaránt bizonyította, hogy igenis képes a gyors, akár szó szerint egy éjszaka alatt történő döntéshozatalra.

Pedig nyilatkozatok szintjén az egészségügy is legalább olyan fontosnak mutatkozik: ha mondjuk minden alkalommal letettek volna egy téglát, amikor a kormány valamely tagja prioritásnak nevezte a regionális kórházak ügyét, kis túlzással már felépült volna a három – sőt újabban nyolc – tervezett intézmény közül legalább az egyik.

A PSD–ALDE-koalíció ugyanis legfrissebb kormányprogramjában – amit, ne feledjük, az RMDSZ ügyvezető elnöke sok copy-paste fejezetet és üres közhelyet tartalmazó fércmunkának nevezett – emelte a tétet, és már nyolc, egyenként 300 millió euróba kerülő regionális kórház építését ígéri, a kiszemelt helyszínekről azonban megfeledkeztek említést tenni. Mindezek ellenére a már hosszú évek óta napirenden levő regionáliskórház-ügy a gyakorlatban nem sokat haladt előre – legalábbis ami a román felet illeti, hiszen az EU vállalta a saját részét azzal, hogy 830 millió eurós finanszírozást biztosított az eredeti három, Kolozsvárra, Craiovára és Jászvásárra tervezett intézménynek. Mindeközben a román kormány és az érintett megyei önkormányzatok leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy egymásra mutogassanak, és a másik felet okolják a csúszás miatt – nagy valószínűség szerint ugyanígy fognak eljárni akkor is, amikor a késlekedés miatt az ország elveszíti az uniós támogatást.

De megemlíthetjük a védőoltások kötelezővé tételének kérdését is, aminek vonatkozásában ugyancsak rendszeresen felszólalnak döntéshozóink – általában akkor, amikor a vakcina beadásának elmulasztása halálos áldozatot követel. Ilyenkor rendszerint határozott fellépést, sürgős intézkedéseket, szigorú szankciókat és mentalitásváltást emlegetnek, ám a gyakorlatban mégsem akaródzik még csak apró lépéseket sem tenni. A törvénytervezet – amely, mint a mesében, kötelezővé is tenné az immunizálást meg nem is – ugyanis már hat hónapja a parlament elé került, ebből az utóbbi négy hónapot a képviselőház egészségügyi bizottságában töltötte. Az illetékes honatyáknak pedig még mindig nincs fogalmuk arról, rábólintanak-e vagy sem a tervezetre, ennek oka állítólag az, hogy rengeteg módosító javaslat érkezett a dokumentumhoz.

Holott a kormány és a parlament számára sem idegen a szapora munkavégzés. Ha figyelmen kívül is hagyjuk a bő egy évvel ezelőtti epizódot, amikor „éjszaka, tolvajok" módjára született sürgősségi kormányrendelet a büntető törvénykönyv módosításáról, 2017 végén megtapasztalhattuk, hogy alig néhány hét leforgása alatt végrehajtotta a kormány az adóügyi forradalmat" – igaz, az életbe léptetett intézkedéseket azóta is toldozgatják-foldozgatják –, és a törvényhozás is igencsak hatékonyan működött, amikor az igazságügyi rendszer átszervezése került napirendre. Talán a polgárok számára ideálisabb lenne, ha a döntéshozók nem neveznék folyton prioritásnak az egészségügyi reformot, ehelyett csendben, az éj leple alatt cselekednének.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Kiss Judit 2018. február 28., szerda

Távol a téli természet(es)től

Riogatják az embereket Romániában, Magyarországon és több európai országban is a hírek, amiért február végén, uram bocsá', erősen télies az időjárás.

Balogh Levente 2018. február 27., kedd

Elmarasztaló jelentés, elmaradó számonkérés

Bizonyos mértékig indokolt az erdélyi magyar politikai és civil szervezetek jubilálása annak nyomán, hogy az Európa Tanács a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottságának Romániáról szóló jelentésében szinte maradéktalanul, tételesen felsorolják a magyar közöss&

HIRDETÉS
Rostás Szabolcs 2018. február 26., hétfő

DNA: végképp eltörölni?

Elvitathatatlan erénye a bukaresti kormánykoalíciónak, hogy kiszámítható. A zűrzavart és hanyatlást eredményező gazdasági-pénzügyi hazárdjátékával és az igazságszolgáltatás térdre kényszerítését célzó kísérleteivel egyaránt.

Balogh Levente 2018. február 23., péntek

Az uszítás gyümölcsei

Dörzsölheti a markát Gyurcsány Ferenc és magát demokratikusnak nevező pártjának illetékesei.

HIRDETÉS
Páva Adorján 2018. február 21., szerda

Ünneprontók március 15-éje

Pozitív példaként számoltunk be arról decemberben, hogy Koronkán román tanácsosok is felkarolták a kezdeményezést, miszerint közpénzből támogassák a március 15-ei helyi ünnepségek megszervezését. A tervezet azonban elbukott – írd és mondd: az RMDSZ ellenkezése miatt.

Kiss Judit 2018. február 20., kedd

Észszerűségből elégtelen

Lecseng szerdán az érettségi vizsga előrehozott, szóbeli része, amit sokan joggal tekintenek hiábavaló megmérettetésnek, súlytalan próbatételnek.

HIRDETÉS
Rostás Szabolcs 2018. február 19., hétfő

Mindennapi intoleranciánk

Bőven akad tennivalója ebben az időszakban (is) az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak, márpedig a szakhatóság „elfoglaltságának” mértéke egyenesen arányos a romániai társadalomban tetten érhető hátrányos megkülönböztetés gyakoriságával.

Bálint Eszter 2018. február 19., hétfő

Mi hasznunk a gazdasági növekedésből?

Rövid távon áthidalhatatlannak tűnő szakadék tátong a lakosság valós érzete és a makrogazdasági adatok alakulása között.

Balogh Levente 2018. február 16., péntek

Végső támadás a DNA ellen

Ahhoz sok kétség nem férhet, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) és annak vezetője, Laura Codruţa Kövesi ellen hirtelen felpörgött média- és politikai hadjárat nem spontán, véletlenszerű események láncolata.

Rostás Szabolcs 2018. február 15., csütörtök

Vészjósló gyarapodás

Bár ellentmondásnak tűnik, mégsem véletlen, hogy roppant kevesen törnek ki örömujjongásba, és kezdenek dicshimnuszokba annak hallatán, hogy Románia gazdasága – rekordot rekordra halmozva – hét százalékkal növekedett tavaly az előző évhez képest.

HIRDETÉS
Vélemény
Kiss Judit: Távol a téli természet(es)től

Riogatják az embereket Romániában, Magyarországon és több európai országban is a hírek, ...

Balogh Levente: Elmarasztaló jelentés, elmaradó számonkérés

Bizonyos mértékig indokolt az erdélyi magyar politikai és civil szervezetek jubilálása annak nyomán, ...

Rostás Szabolcs: DNA: végképp eltörölni?

Elvitathatatlan erénye a bukaresti kormánykoalíciónak, hogy kiszámítható. A zűrzavart és hanyatlást ...

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS