Határtalan román frusztráció

Persze közhely, hogy a hála nem politikai kategória, és ha az ilyen megnyilvánulások mellett annak is szemtanúi leszünk, hogy a schengeni csatlakozás kapcsán Orbán Viktornak személyesen is lekötelezett Marcel Ciolacu vezette bukaresti kabinet amúgy mindent megtesz a minél szorosabb és gyümölcsözőbb magyar-román együttműködés, a történelmi sérelmek rendezése és az Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban élő őshonos magyar közösség helyzetének javítása, nyelvi és oktatási jogainak biztosítása és bővítése érdekében, akkor a román külügy lépése akár pillanatnyi botlásnak is tekinthető.

Mindazonáltal

Ez ugyanis azt jelzi, hogy a régi beidegződések még tökéletesen működnek, és a kormány színezetétől és összetételétől függetlenül az apparátus még mindig Budapestben és a nem létező magyar revizionizmus fantomjában látja az ország legfőbb ellenségét.

Mindezzel ismét csak arról tettek tanúbizonyságot, hogy a Magyarországgal szemben két ízben is elért példátlan győzelem – Erdély és Kelet-Magyarország területeinek 1920-ban, majd 1947-ben is nemzetközi jóváhagyással szentesített megszerzése – ellenére a román kollektív tudatalattiban továbbra is működik a magyarokkal szembeni frusztráció, a bizonytalanság, az attól való félelem, hogy a jelenleg román fennhatóság alá tartozó korábbi magyar területek egyszer ismét Budapest fennhatósága alá kerülhetnek.

– lásd az úgynevezett dákoromán kontinuitáselmélet sulykolását, amely olyan abszurd helyzetekhez vezet, hogy a román történelmi térképeken következetesen kerülik Magyarország 1920 előtti valós határainak feltüntetését.

Éppen ezért szisszennek fel minden egyes alkalommal, amikor szembesülnek azzal, hogy a román mitológiával szemben a nyilvánosság elé – sőt ami a saját szempontjukból még rosszabb, a nemzetközi közvélemény elé – tárulnak a valós tények, amelyeket akár egy egyszerű történelmi atlasz is megtestesíthet.

Persze a mindig érvényes frusztrációk mellett pillanatnyi, rövid távú célok is felfedezhetőek a gesztus mögött.

Most talán abban reménykednek, hogy a műfelháborodással, a kizárólag egyes román körök delíriumos vízióiban létező magyar revizionizmus ismételt belengetésével legalább kis mértékben elterelhetik a figyelmet az előző kormányok kampányosztogatásai nyomán elszállt költségvetési hiány miatt szükségessé vált megszorításokról, amelyeket az ország minden polgára nyögni fog, a több adót fizető vállalkozóktól az emeléstől eleső nyugdíjasokon és az utazási kedvezmények jó részétől megfosztott diákokon át mindazokig, akik többet fizetnek majd a termékekért és a szolgáltatásokért az árakba beépítendő adóemelések miatt.

Na meg a botrányos államfőválasztásról, hiszen

ahol a politikai osztály áldásos tevékenységének köszönhetően annyira megerősödött a szélsőjobboldal, hogy lassan kormányképes többséghez elegendő támogatottságra tesz szert.

(Mindez akkor is igaz, ha ezzel legalább időlegesen sikerült elkerülni, hogy egy szélsőséges, magyargyűlölő összeesküvéselmélet-hívő legyen az ország elnöke).

Persze felmerülhet, hogy az ilyen jellegű diplomáciai csörték elkerülhetőek lennének, ha a magyar illetékesek térképek és atlaszok helyett mondjuk pálinkát és téliszalámit osztogatnának.

Csakhogy amennyiben minden érintett fél jóhiszeműen áll a kérdéshez, akkor egy, a valós történelmi tényeket rögzítő, ráadásul határozottan nem revizionista, hanem egészen más kontextusban megjelenő térképnek nem szabadna sem valós, sem műfelháborodáshoz vezetnie.

A román külügy rosszallóan jegyezte meg, hogy álláspontja szerint a vitás történelmi kérdéseket a történészekre kellene hagyni – éppen ezért nem értjük, hogy ha így gondolja, miért nem cselekedett ennek szellemében. Úgyhogy ezúton ajánlanánk a bukaresti külügyi tárca illetékeseinek figyelmébe, hogy ha már úgyis új, az együttműködés terén számos lehetőséggel kecsegtető év következik, és új kormány lépett hivatalba,

Annak érdekében, hogy ne csak a frusztráció legyen határtalan, hanem az országhatárok legalább részleges megszűnése után a mentális határok is eltűnhessenek a magyarok és a románok között.