Harminc év Tusványos, harminc év rendszerváltás

Az elképzelést tett követte, és rövidesen sor került a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor első kiadására Bálványosfürdőn, majd amikor a nagy érdeklődésre való tekintettel a tábor kinőtte a helyét, a szervezők átköltöztették Tusnádfürdőre. Hasonlóan kerek történelmi évforduló az 1989-es rendszerváltás, amelynek temesvári eseményeire pár hónap múlva, idén decemberben emlékeznek az Új Ezredév Református Központ felavatása alkalmából.

Idén kicsit minden a harminc évvel ezelőtti rendszerváltásra emlékeztet, ami összegzésre és mérlegkészítésre késztet. Ezt teszik ezekben a napokban Tusványoson is. Erről szólnak a szervezőkkel és ötletgazdákkal készült interjúk is. Harminc év ugyanis nem kis idő még akkor sem, ha erdélyi magyarként sokan úgy érzik, alig változott valami jó irányba az életünkben, legfennebb tartós helyben topogást észlelnek. Mindenesetre a tusványosi diáktábor harmincéves története tökéletes lenyomata és látlelete ennek a kornak. Ha évtizedek múlva valaki kutatni akarja ezt az időszakot, annak elegendő lesz az itt elhangzott előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket, illetve az ezekről megjelent sajtóanyagokat átfésülni, visszahallgatni, és máris tájékozódhat Románia, Erdély, az erdélyi, illetve a Kárpát-medencei magyarság rendszerváltás utáni évtizedei felől. Szűkebb pátriánknál maradva: a véres marosvásárhelyi magyarellenes pogrom történetének és következményeinek átbeszélésétől és elemzésétől az Iliescu-rendszer elleni, kilencvenes évekbeli román–magyar szövetkezésen át a 2010-től levezénylésre kerülő kettős állampolgárságig igen hosszú a tusványosi lista témaválasztéka.

Az más kérdés, hogy legtöbb gondunkra-bajunkra harminc év alatt sem sikerült megoldást találnunk. Ezek közül a legfájóbb az autonómia ügye, amelyről annyi előadás és ennek kapcsán annyi újságcikk jelent meg, hogy egy politológus simán megírhatná belőle doktori disszertációját. De a politika iránt kevesebb affinitással rendelkező hétköznapi ember is tökéletesen megértette az önrendelkezés működését, ha csupán az autonómiával kapcsolatban elhangzott előadások negyedrészén vett részt.

Úgyszintén fájó pont a kilencvenes években biztatóan indult román–magyar párbeszéd kifáradása, kikopása, miután egyre több román politikus gondolta azt, hogy még egy kétórás Tusványos-kerekasztal erejéig sem jó üzlet „összebútorozni” a magyarokkal, mert annak a választási megmérettetéseken nincs jó hozadéka. Hogy ez valóban így van-e, vagy csak a román politikusok gondolják ezt, nehéz lenne megállapítani, de az tény, hogy a diplomáciai tiszteletkörökön kívül már jó ideje nem folyik semmilyen szinten érdemi román–magyar párbeszéd. Márpedig Tusványos volt ennek az elindítója. Anno jómagam is részt vettem olyan találkozókon, ahol magyar kérdezők bombázták kényelmetlen kérdésekkel a román közéleti embereket. Ebben a kutyaszorítóban sok minden kiderült arról, mit gondolnak rólunk, illetve abból mit mondanak ki, vagy mire következtethetünk elejtett szavaikból. Tehát ilyenformán is termékeny közeg volt az Olt-parti szabadegyetem. Ezzel kapcsolatban nyilatkozta minap egy lapinterjúban Tusványos ötletgazdája és szülőatyja, Németh Zsolt fideszes politikus: „az elmúlt harminc év magyar–román viszonyának leírása tényszerűen nem történt még meg, és kétségtelenül nem történt meg az a történelmi megbékélés sem, amelyben bíztunk”.

Tusványoson van tehát mit folytatni. Egy jeles diplomata szerint a történelem emberöltőként – hozzávetőleg huszonöt–harminc év – általában kínál valami esélyt. Már igazán ránk férne.