Hirdetés

Hangyafoci

Mivel egy országban csupán egyetlen tévétársaságnak van kizárólagos joga közvetíteni a futball-világbajnokság mérkőzéseit, a legtöbben, akik itthon magyarul szeretnék követni a gólokat, hangyafocit kénytelenek nézni. A vasfüggönyön túlszűrődő Szabad Európa Rádió hullámai ellen is zavaróállomásokat telepítettek annó, a szemfülesebbeknek mégis sikerült befogni az adást. Akkor és még korábban, a világháború éveiben, politikai alapon korlátozták a média hatósugarát.

2010. július 05., 09:592010. július 05., 09:59

Ma gazdasági alapon megy a harc. Nem a meccs a lényeg, hanem a szünetekben orrba-szájba nyomatott sör és csipsz és lakáshitel reklámja. Kit érdekel, hányszor talált kapuba az argentin csatár, mikor most csupán 40 évre szóló hitellel lehet kiváltani a korábbi, 30 évre szólót. Azt viszont elfelejtik a pénzvadász reklámügynökök, hogy ha nem rúgják a labdát, a néző sem ül a doboz előtt. Kimegy és leereszti az időközben felgyűlt sört, hoz másikat a hűtőből, vagy épp kárörvendően átkiabál a szomszédnak, aki köztudottan a vesztésre álló csapatnak drukkol. Hitelt esze ágában sincsen igényelni, hiszen még azt a kölcsönt sem bírja visszafizetni a keresztapjának, amelyet a gyerekek bölcsőjére vett fel 20 éve. Azok a zsiványok, akik a határ mellett laknak, és egy százas szeggel is képesek befogni az m1-et, meg profitálnak a jó magyar kommentálásból, és szorgalmasan ürítik a román állami televízió amúgy is kongó zsírosbödönjét. Hát kérem, nincsen mit tenni, ebben az esetben ki kell küldeni a mínusz 25 százalékos bérből tartott közalkalmazottakat, és ki kell adni nekik az ukázt: minden bevethető eszközzel tereljék visszafelé a magyar tévé alattomosan támadó hullámait. Lesz majd, aki az öreganyja 20 literes nagylábasát tartja Nyugatnak, mások meg a kiszuperált ukrán urándúsító szerszámokat vetik be. Minden a fociról szól, és annak is kötelező néznie a meccset, aki sohasem értette, miért rohangászik 22 megvadult ember egy bőrdarabért 90 percen keresztül, közben pedig több millióan ordítanak egymásra habzó szájjal világszerte. A komoly reklámpénzek mellett a foci az etnikai összeugrasztásra is kiváló eszköz. Még akkor is lehet verekedni miatta a szomszéd falu eltérő ajkú lakosságával, ha a mi országaink közül egyik sem játszik délen. Nem jutottak ki, mert már évek, sőt évtizedek óta csak ballábasokat válogatnak be a nemzeti 11-be. A jobbakat eladják külföldi klubcsapatoknak, akik ha a hazát kell szolgálni, nem követik a robespierre-i példát. De nem is baj, majd megváltozik a kép, ha 50 év múlva Budapesten rendezik meg a vb-t.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés