Hirdetés

Halloween a csapból is

Egyre több, a mi kultúránktól idegen szokás és ünnep üti fel a fejét nálunk, amelyet aztán akarva-akaratlanul terjesztünk, mint a ragályos kórt. Korábban a halottak napjához kapcsolódó ünnep a meghitt, csendes emlékezésről szólt. Ilyenkor összegyűlt a család, hazalátogattak a távolba szakadt rokonok.

Végh Balázs

2010. november 01., 09:482010. november 01., 09:48

Ehelyett manapság mindenhol arról hallani, buli van. Halloween-partira készülnek a fiatalok, dübörög a ház, jelmezes gyerekek rohangálnak fejetlenül. Már az iskolákban is ilyen összejöveteleket szerveznek, és sok helyütt elfelejtik megemlíteni, hogy ez alapvetően tengerentúli szokás. A gyerekek nagy része egyébként boszorkány, varázsló vagy tökfej kíván lenni, pedig azzá maszkabál nélkül is könnyen átváltozhat. A kereskedők jól megélnek ebből az új őrületből, hiszen a bevásárlóközpontok előre gyártott szendvicsei mellett ott sorakoznak a csúcsos sipkák és a töklámpások.

Lassan fejre fognak állni a hagyományos értékek, és az eddig izoláltnak tűnt falusi magányt is felforgatja a globalizáció tornádója. Ismerek olyan iskolát, ahol már hetek óta töklámpásbulira készülnek, és az épületet is ennek szellemében díszítik fel. Máshol töklámpás-szépségversenyt rendeznek, vagy olyan bulit tartanak, ahol szellemmé isszák magukat. Nem lennék meglepődve, ha ezt a trendet látva őseink lelkeinek megjönne a kedve visszajárni és ránk ijeszteni, miután meguntak rotációs kapaként forogni a sírjukban. Amerikában a szellemjárás estélyén gyerekek csöngetnek be a tévék előtt békésen szunyókáló bácsikákhoz, és „Csokit vagy csalok!” kiáltással terrorizálják őket. Nálunk ezek szerint mindennap Halloween-éj van, ugyanis a békésen sétálókat lépten-nyomon letámadják a koldusok, akik csokival és csoki nélkül is kicsalnak belőlük pár fityinget. A minap ki sem tudtam pakolni az egyik üzlet előtt, már tépték is ki a kezemből a bevásárlókocsit.

„Majd én visszaviszem!” – hangzik a földfelszíntől alig pár arasznyira. De a gyerek nem ám a klasszikus etikettből ismert, „segítsünk a trottyos öregnek”-szabály alapján cselekedett, hanem rendesen megkérte a szívesség árát. Emellett számtalan szellem járkál a kora esti szürkületben is, amelyektől könnyes szívbajt kaphatnak a sofőrök. A mellény nélküli biciklis csak egyik fajtája ennek a társaságnak. Hozzájuk társul az a csapat, amely fát szállít, ám csak a szembejövőknek van szerencséjük velük, mert a Rárónak a szemén kívül semmije sem világít. Azt gondolom, nem kell nekünk amerikai szellemünnep, hiszen itthon minden szinten szinte minden(ki) fogatlan, vicces szellem.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés