Gyengék munkaereje

Az árleolvasót gépies gyorsasággal kezelő kasszás néni pedig ötpercenként elmormolja: bocsánat, de három hete nincs váltótársa, higgyék el, neki sem könnyű. És a feje fölött kifüggesztett, ablak méretű hirdetőtáblára mutat, amelyen öles betűkkel az áll: munkatársat keresnek. Vonzó fizetés, ilyen-olyan pluszjuttatás, tanfolyam, gyors előrelépési lehetőség, vidám munkaközösség. Ha tudnak valakit, akit érdekelhet – mondja nem túl vidáman –, legyenek szívesek, és szóljanak.

Immár egyre több hétköznapi helyzet tanúskodik arról, hogy az országot sújtó munkaerőhiány nem csupán egy száraz statisztikai adat. Érzi ezt a csemperakót, mosógépszerelőt vagy napszámost kereső atyafi, ám persze a legrosszabb helyzetben azok vannak, akik céget működtetnek, hiszen teljes vállalkozásuk a szakadék szélére sodródhat, ha nincs ki elvégezze a munkát.

A pénzügyminiszter a minap azt nyilatkozta: Romániában egymillió dolgozó hiányzik a munkaerőpiacról. A probléma nem új keletű, az ide vezető okok pedig rendkívül összetettek – mindazon­által szakemberek szerint a jelenség normális, előrelátható volt, és az is tiszta, mi a megoldás: a keleti, ázsiai munkaerő bevonzása.

A jelenlegi szabályozások szerint egy romániai munkaadó akkor alkalmazhat az Európai Unión kívüli országból érkező külföldit, ha minimum az országos átlagbérnek megfelelő összeget fizet neki. Az intézkedést azért vezették be még 2010-ben, hogy a gazdasági válság közepette védjék a hazai munkaerőt, akkora fizetésért ugyanis a cégvezetők túlnyomó többségének nem érte meg távoli országok dolgozóit idecsalogatni.

Csakhogy a hazai munkaerő ettől függetlenül folytatta Nyugat felé áramlását, és a nagyobb itteni vállalkozások most már annak is örülnek, ha a szigorú feltételek mellett, az erre szakosodott közvetítőkön keresztül, hosszas huzavona után sikerül megszerezniük néhány jól képzett ázsiai munkavállaló aláírását. Ezáltal pedig az a tragikomikus helyzet áll elő, hogy egyesek most már 3-4-5 ezer lejes nettó bért is hajlandóak fizetni a vietnami szakembernek, miközben ekkora fizetéssel a helyi mestert is itthon tudták volna tartani, ha csupán néhány évvel korábban kapcsolnak.

Eközben a kormány most érzi elérkezettnek az időt arra, hogy a szigorítások eltörlésével utat nyisson az ázsiai munkaerő beáramlása előtt. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter szerint a magánszférában a munkáltatókra kell bízni a dolgozók bérének megállapítását a nem EU-tagállamból érkező külföldiek esetében is, és minden olyan illeték eltörlésével egyetért, ami jelenleg az ilyen munkaerő költségeit növeli. A vállalkozói szektor minden bizonnyal kitörő örömmel fogadta a bejelentést, amely gazdasági szempontból érthető, várható húzás.

Ugyanakkor az intézkedés hangsúlyos többletjelentéseket is hordoz magában. Egyrészt a kormány ezzel gyakorlatilag bevallja, hogy nincs működőképes gazdaságpolitikai stratégiája, alternatívája a hazai munkaerő megóvására, igényeinek kielégítésére, azaz semmilyen garanciát nem tud nyújtani az életszínvonal kiszámítható javulására. Másrészt pedig közvetett módon azt is beismeri, hogy a hangzatos tervek ellenére képtelen járható hazatérési útvonalat vázolni az emigráltak milliói számára.

Így hát nem elég, hogy nincs megfontolt stratégia, megalapozott jövőépítés: a kormány újabb gyeplőt engedne el, hogy majd ahogy esik, úgy puffan alapon szerveződjék újra a romániai munkaerőpiac. Teljesen kiszolgáltatva az újabb és újabb helyi problémákat generáló, ellenőrizhetetlen, kegyetlen világpiaci szabályoknak.