Hirdetés

Forgalmi dugós poKol(ozsvár)

Megbeszélésről jöttem lefelé a Monostor negyedből (ahova elég ritkán járok) a központba, amikor a különben négysávos Monostori úton (calea Moţilor) jókora forgalmi dugó mellett volt alkalmam elballagni. A domb tetejéről egy benzinkút környékétől olyan háromszáz méteres kocsisor kanyargott lefelé, ameddig a szem ellát. Talán a kakasos templom környéki útkereszteződésig.

2012. június 07., 09:582012. június 07., 09:58

 Nyilván ez nem az első, és félek, nem az utolsó közlekedési torlódás, amit látok Kolozsváron. Az elmúlt évszázadokban úgy alakult ki a város(központ), hogy az utcák nagyrészt csak kétsávosak, ami a jelenlegi mércével szűknek mondható. Ez maradjon is így, habár valami üresfejű főmufti pl. a Szent Mihály-templom lerombolását is kilátásba helyezheti, hogy legyen parkolóhelye a rengeteg gépkocsinak. A probléma másik fele épp ez: sok a jármű az utcákon.

Emlékszem, amikor 14 éve idekerültem, akkor feleannyi kocsi furikázott (és jóval kisebb számú, szinte mindig vörös színű stoplámpánál kellett várakozni). Elkönyvelhetjük: autódömping van, miközben gyalogosokként a járdákon álló gépkocsikat kerülgetjük. Csak örülhetünk, hogy a teherforgalom jó részét a körgyűrű, illetve a soha el nem készülő észak-erdélyi autópálya meglévő szakaszocskája elterelte. Remélem, a növekvő benzinárak, a villanyautók és egy okosabb városvezetés végképp száműzi a történelmi centrumból a légszennyező masinákat.

Az emberi tényezőtől se feledkezzünk el, a cuccosabbnál cuccosabb gépkocsik és őskövület tragacsok volánjánál ülők egy része önjelölt raliversenyző. Így fügét mutatnak az 50 km/órás sebességhatárnak, simán áthajtanak a szabályszerűen átkelni szándékozó gyalogos orra előtt a zebrán, ráadásul már láttam olyant is, aki a rendőrség-mentők-tűzoltók szirénázó triójára a füle botját se mozdítja. (Az autóból messzire bömbölő torz hangsorozat miatt nem hallott semmit a sofőr, gondolom...)

Más kérdés: miért éri meg egyeseknek rövid távokat autóval megtenni a városban? A dugókból és saját tapasztalatból ítélve: nem az idő miatt, mert biciklivel szinte ugyanolyan gyorsan (!) lehet mozogni, plusz olcsóbb és egészségesebb. Szerintem a magyarázat a kivagyiságban keresendő, az autó státusszimbólum jelentésében. A sátáni vigyorú Al Pacino jut eszembe Az ördög ügyvédje című film végéről: „Vanity, definitely my favourite sin.” (A hiúság mindenképpen a kedvenc bűnöm.)

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés