2012. január 05., 09:092012. január 05., 09:09
A rossz oldala a dolognak, hogy a mosolyom így nem valami megnyerő. A jó viszont az, hogy szakemberek garmadája áhítozik arra, hogy segítsen a bajomon, magyarán megszabadítson a két rakoncátlan, ámde teljesen ép és egészséges szemfogtól.
Legelőször a népfőiskolai énektanárnőm hívta fel a szüleim figyelmét a gondra. Még két hete sem jártam hozzá, amikor behívatta édesanyámat, aki el sem tudta képzelni, ennyi idő alatt miféle szörnyűséget követhettem el, ami miatt személyesen látni akarja a tanárnő. Amaz jó diplomata lévén, persze előbb azt fejtette ki csodálkozó anyámnak, hogy a kislány (vagyis én) menynyire tehetséges, mekkora színpadokon fog majd fellépni, micsoda világsikereket érhet el, de aztán a tárgyra tért: a fogaknak menniük kell.
Fogorvosomat azonban a hideg rázta a gondolattól is, hogy ép fogakat ráncigáljon ki egy olyan fogsorból, ami addig egy tisztességes tömést sem látott, gazdája pedig nem ismeri a fogfájást, a húzásterv így esett, a Wembley-beli koncert elmaradt (talán nem csak emiatt), a szemfogak pedig békén maradtak. Pár évvel később egy pláza Bálint-napi rendezvényén rajzoltam a szerelmesek portréit futószalagon, amikor az egyik modellem, egy csinos harmincas hölgy kezdte finoman pedzeni a témát, mondván: ő fogorvos, és becsületszavára mondja, hogy fogszabályzóval képes a helyükre tessékelni az engedetlen fogakat.
Miután három sikertörténetet elmesélt, a rajz készen lett, én pedig ott maradtam egy névjegykártyával és azzal a gondolattal, hogy vajon a többi modell milyen eséllyel szeretett volna világgá rohanni, mikor a vámpírfogazatot meglátta. Legutóbb épp tegnap szólított meg egy idős doktornő munka közben, terepen. Becsületére váljék, ő nem magát ajánlotta, de pontosan elmagyarázta, hová menjek, és melyik fogorvost keressem, hogy az összképet rontó szépséghibától megszabaduljak. Azt hiszem, nem teketóriázom tovább: plakátokon és szórólapokon meghirdetem, hogy ajánlatokat várok foghúzásra, és megvárom, melyik szakember fizeti a legtöbbet azért, hogy betehesse a mosolyomat a portfóliójába.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.