A kormányfő egy szerda esti Facebook-bejegyzésben közölte, hogy 2025 harmadik negyedévében a tavalyi év hasonló időszakához képest 12,5 százalékkal, azaz 9,9 milliárd lejjel nőttek a költségvetési bevételek.
A közigazgatási reformról szóló, még kidolgozás alatt álló törvénytervezet a központi közigazgatás esetében a személyi kiadások 10 százalékos csökkentését írja elő.
A közgazdászok egyre pesszimistábbak Románia gazdasági kilátásait illetően, ami nem is csoda, látva a továbbra is hatalmas költségvetési hiányt, a beígért reformok pedig egyelőre váratnak magukra.
A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Sikerült kompromisszumra jutni a helyi közigazgatás reformjáról a koalícióban – jelentette be kedd este Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Temesvár polgármestere.
A különleges nyugdíjak körüli helyzet rendezése, a parlament létszáma, illetve a közigazgatási reform is szerepelt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetősége keddi ülésének napirendjén.
A PSD által korábban magyarbarátsággal vádolt Gheorghe Falcă szerint a közigazgatási reform elsősorban az infrastrukturális fejlődés és a költséghatékonyság miatt fontos, de a speciális helyi igényekre tekintettel kell azt végrehajtani.
Alkotmányellenesnek minősítette az alkotmánybíróság hétfői ülésén a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeit módosító jogszabályt.
Cseke Attila fejlesztési miniszter csütörtökön kijelentette, hogy a kormánykoalíciónak minél hamarabb döntenie kell a helyi közigazgatás reformjáról.
Súlyosnak és hamisnak nevezte hétfőn Dragoș Pîslaru a CSM képviselőinek kijelentését, amely szerint a helyreállítási terv különleges nyugdíjakkal kapcsolatos mérföldkövét valójában már 2023-ban teljesítette Románia.
Az alkotmánybíróság szerdai döntései lehetővé teszik a második deficitcsökkentő csomag további két fontos elemének végrehajtását – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök.
Ahogy az nagyjából borítékolható volt, a bukaresti kormánykoalíció pártjainak kedden sem sikerült közös nevezőre jutniuk a közigazgatási reform kapcsán, így jövő héten folytatódnak a tárgyalások.
Több mint 700 önkormányzatnál nem lenne szükség létszámcsökkentésre, mert a polgármesterek hatékonyan gazdálkodnak a humán erőforrásokkal – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn este Kolozsváron.
Az Ilie Bolojan vezette kormány bukni fog, ha a koalícióban nem születik megállapodás a helyi közigazgatás reformjáról – figyelmeztetett Lia Olguța Vasilescu, Craiova polgármestere és a Bolojan vezette Nemzeti Liberális Párttal (PSD) koalícióban kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor szerint Ilie Bolojan miniszterelnök „a feje tetejére akarja állítani” a helyi közigazgatást a tervezett intézkedéseivel.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra is támogatja a Bolojan-kormány által kezdeményezett reformokat – jelentette ki szerdán a párt alelnöke, Ciprian Ciucu.
Ilie Bolojan miniszterelnök hétfőn a Victoria-palotában a közigazgatás reformjáról és követeléseikről tárgyalt a közigazgatási szakszervezetek képviselőivel.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.