Nemrég a hevesen kampányoló Klaus Johannis államfő is meglovagolta a tanügyi rendszer örökös problémáit, és Képzett Románia címmel hangzatos „cselekvési” tervet hirdetett a közoktatás javítása, megreformálása érdekében. A stratégia egyik sarkalatos pontja a funkcionális analfabetizmus visszaszorítása – tudniillik egyes felmérések szerint az általános iskolát elvégző gyerekek 40 százaléka ezzel az ijesztően hangzó problémával küzd. A funkcionális analfabéta elméletileg tud írni, olvasni, számolni, ám gyakorlatilag nem képes élni alapfokú ismereteivel: összetettebb feladatokat nem képes megoldani, nem érti a bonyolultabb szövegeket, nem tudja hatékonyan, folyamatosan használni az író-, olvasó-, számolóképességét saját, illetve közössége boldogulása, fejlődésének előremozdítása érdekében.

Az illiterációnak is nevezett jelenségre a múlt század vége felé figyeltek fel a gazdaságilag fejlett nyugati országokban, és azóta számtalan leírás, meghatározás született a problémáról. Abban sokan egyetértenek, hogy kialakulásának fő okai között – természetesen a rosszul szervezett közoktatáson túl – előkelő helyen szerepel az elektronikus-vizuális világ térhódítása, tömeghatása. Az okoskütyük túlzott használatának káros hatásai közismertek, ugyanakkor el kell fogadnunk: a digitális eszközök ma már megkerülhetetlenek, hiszen a jelenkor lassan bárki által elérhető információs csúcsvívmányai. Aki pedig ma el akarja tiltani gyerekét az okostelefontól, tulajdonképpen olyat tesz, mintha valaki az 1970–80-as években az akkori legfőbb merítési lehetőségektől, a tévézéstől, a rádiózástól vagy a könyvolvasástól zárta volna el porontyát.

El kell fogadnunk: bármennyire is csodálatos, örök érvényű egy Arany-vers, a mai tiniknek ez sokkal többet mond: „Yo posztolj, posztolj! / Tetszik a népnek, gyűlnek a lájkok / Gyűlnek a lájkok, tetszik a képed / Add meg a népnek bárhogy / Betakar az insta, a filter, a paplan / Szebb lesz tőle az ember / Kipakol egy képet, hogy no filter / Hesteg énvagyokreggel.” Az idézet a UNSK nevű kolozsvári rapzenekartól származik, amelynek Posztolj című szerzeményét egy hónap alatt közel 4 milliószor tekintették meg a YouTube internetes videómegosztó oldalon.

A magyarországi X-Faktor televíziós tehetségkutatót megnyerő rapperek annak köszönhetik szenzációs sikerüket, hogy hűen közvetítik a mai tizenévesek életérzését – ezzel szemben közoktatásunk mindenáron az immár történelemnek tekinthető 20. század körülményei szerint próbálja lemérni, meghatározni érettségi szintjüket, így pedig igazából semmi esély elfogadható eredmények elérésére a diákok egyéni és a tanügyi rendszer egésze szempontjából egyaránt.

Meg kell értenünk, hogy nemcsak a nyolcadikost kell felzárkóztatni az elvárások szintjére, hanem a szülőnek, a pedagógusnak, a mindenkori döntéshozóknak is alaposan össze kell szedniük magukat, ha utol akarják érni ezt a jó isten tudja, hány megabit per szekundummal száguldó generációt. És biza azt is el kell fogadnunk: ha a gyereknek semmit nem mond egy négysoros vers, egy filozófiai esszé vagy a gyökvonás, attól még nem hülye. Lehet, hogy nem lesz orvos, egyetemi tanár vagy IT-s belőle, de attól még lehet tisztességes, boldog élete. Ennek megteremtésében viszont – digitális világ ide vagy oda – továbbra is rengeteget segíthet a szülő, a pedagógus, akinek fel kell ismernie, mi az, ami valóban érdekli a gyereket, mi az, amiben valóban jó lehet.