HIRDETÉS

Kiss Judit

2018. február 20., 23:28

Észszerűségből elégtelen

Lecseng szerdán az érettségi vizsga előrehozott, szóbeli része, amit sokan joggal tekintenek hiábavaló megmérettetésnek, súlytalan próbatételnek.

Olyasminek, ami az égvilágon semmi mérvadót nem állapít meg arról, mennyire felkészült a diák román, magyar, idegen nyelvből, mennyire fejlett a beszédkultúrája. Jellemző a hazai tanügy szerfölött nehézkesen és sok esetben abszurd, értelmetlen módon működő mechanizmusrendszerére, hogy a végzős diák simán megkaphatja az „experimentat” (azaz gyakorlott, tapasztalt) nyelvhasználói minősítést, ennek ellenére csak nyekeregni tud, szókincse szűkös, képtelen szabatosan kifejezni magát, és nem tud önállóan véleményt formálni.

Iskolarendszerünk ugyanis távol áll attól, hogy felkészítse a diákokat, miként öntsék szavakba megfelelőképpen gondolataikat, hogyan teremtsenek összefüggést és rendet a bebiflázott információk között. Ékesen példázza tanügyünk észszerűtlen mozgásait, hogy a szóbelinek semmi tétje nincs, az úgynevezett kompetencia bizonylatokat sehol sem kérik, gyakorlatilag mindenki átmegy a szóbelin, még az is, aki képtelen kinyögni egy ép mondatot. Megbukni lehetetlen, ugyanakkor szóbeli nélkül nem lehet előállni az írásbelire. Ennek megfelelően a diákok persze nem is készülnek a februári megmérettetésre, ami mintegy „megkoronázza” a tizenkét évig tartó iskolai szóbeli számonkérések sorát.

Holott a valóság szerint hatalmas lenne a tétje, hogy mérvadó vizsgán bizonyítsák a nagybetűs Élet küszöbén álló fiatalok: hatékonyan tudnak-e kommunikálni anyanyelvükön, az állam nyelvén és idegen nyelven. Napnál világosabb, hogy nemcsak az írásbelinek kellene tükröződnie az értékelésben, amelynek ilyenformán nincsen sok köze a valósághoz. De hát minden megy tovább az észszerűtlenség jegyében. Lejárnak a szóbelik, ezek a nesze semmi, fogd meg jól megmérettetések, aztán következnek a próbaérettségik, majd júniusban élesben adnak számot a végzősök arról, milyen szépen bemagolt körmondatokat tudnak írni a papírra Zrínyi Miklós vagy Tudor Arghezi költészetéről.

Azt azonban, hogy egy-két év múlva mondjuk állásinterjún vagy bármilyen fontos, sorsdöntő szóbeli kommunikációs helyzetben miként állják meg a helyüket, sűrű homály fedi. Többek közt ezért érdemel tanügyi rendszerünk észszerűségből elégtelent.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rostás Szabolcs 2018. február 19., hétfő

Mindennapi intoleranciánk

Bőven akad tennivalója ebben az időszakban (is) az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak, márpedig a szakhatóság „elfoglaltságának” mértéke egyenesen arányos a romániai társadalomban tetten érhető hátrányos megkülönböztetés gyakoriságával.

Bálint Eszter 2018. február 19., hétfő

Mi hasznunk a gazdasági növekedésből?

Rövid távon áthidalhatatlannak tűnő szakadék tátong a lakosság valós érzete és a makrogazdasági adatok alakulása között.

HIRDETÉS
Balogh Levente 2018. február 16., péntek

Végső támadás a DNA ellen

Ahhoz sok kétség nem férhet, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) és annak vezetője, Laura Codruţa Kövesi ellen hirtelen felpörgött média- és politikai hadjárat nem spontán, véletlenszerű események láncolata.

Rostás Szabolcs 2018. február 15., csütörtök

Vészjósló gyarapodás

Bár ellentmondásnak tűnik, mégsem véletlen, hogy roppant kevesen törnek ki örömujjongásba, és kezdenek dicshimnuszokba annak hallatán, hogy Románia gazdasága – rekordot rekordra halmozva – hét százalékkal növekedett tavaly az előző évhez képest.

HIRDETÉS
Páva Adorján 2018. február 13., kedd

A sport veresége

Sportellenes időket élünk: Románia európai szinten utolsó helyen áll a rendszeres testmozgást végzők tekintetében, sőt a lakosság egyre inkább ellenzi azt is, hogy az önkormányzatok közpénzeket költsenek a versenysport támogatására, infrastrukturális beruházások megvalósítására.

Balogh Levente 2018. február 12., hétfő

Kürtőskalács-diplomácia

Bár Borboly Csaba szerint politikamentesen zajlott a hétvégi csíkszentsimoni farsangbúcsúztató rendezvény, azért az a tény, hogy négy ország nagykövete is jelen volt a mulatságon, jócskán a megszokott farsangi mulatozások szintje fölé emeli az eseményt.

HIRDETÉS
Rostás Szabolcs 2018. február 11., vasárnap

Nem félnek a romántól

Bukaresti politikusok és véleményformálók magyarellenes indulatainak kiélésére adott alkalmat budapesti kormányzati illetékesek múlt heti bejelentése, miszerint egy küszöbönálló kétoldalú megállapodásnak köszönhetően néhány éven belül beindul a gázkivitel Romániából Magyarországra.

Balogh Levente 2018. február 09., péntek

Közép-európai szövetségépítés – de kivel és hogyan?

Furcsa kettősségnek lehetünk az utóbbi időben tanúi a magyar–román viszonyban.

Rostás Szabolcs 2018. február 07., szerda

Tűzoltás

Rendkívül tanulságos foglalatosság megtekinteni Románia parlamentje bármelyik kamarájának ülését, ajánlom mindenkinek, főleg, hogy a technika vívmányainak köszönhetően Bukarestig se kell elutazni érte.

Páva Adorján 2018. február 07., szerda

Bérre menő hamis kártyázás

Elérkezett az igazság pillanata: végre kiderül, volt-e, marad-e bármiféle valóságalapja a Szociáldemokrata Párt (PSD) legfőbb választási ígéretének.

HIRDETÉS
Vélemény
Rostás Szabolcs: Mindennapi intoleranciánk

Bőven akad tennivalója ebben az időszakban (is) az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak, márpedig a ...

Bálint Eszter: Mi hasznunk a gazdasági növekedésből?

Rövid távon áthidalhatatlannak tűnő szakadék tátong a lakosság valós érzete és a makrogazdasági ...

Balogh Levente: Végső támadás a DNA ellen

Ahhoz sok kétség nem férhet, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) és annak vezetője, ...

HIRDETÉS
HIRDETÉS