Páva Adorján
2017. október 05., 09:172017. október 05., 09:17
Végre alaperősítésben gondolkodnak a Budapest–Erdély–Bukarest-tengely közbülső részén: hosszú idő után a lehetséges együttműködésről egyeztettek hétfőn az RMDSZ, illetve az EMNP és az EMNT vezetői.
Bár a sokak által sokáig hiába várt, teljes körű összefogás körvonalai még homályosak, a Tőkés László európai parlamenti képviselő által kezdeményezett „nagyváradi csúcs” idővel mérföldkővé válhat az erdélyi magyar politizálás történetében.
Még akkor is, ha Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint nem kell sem alul-, sem felülértékelni a megbeszélést. Hiszen már önmagában az a tény egy új kezdet jele, hogy a felek tárgyalóasztalhoz ültek, és nem arról szóltak a beszámolók, hogy éppen kinek a kezdeményezésére, hol és mikor, kinek a hibájából nem jött össze a találkozó.
Az elmúlt évek nyilatkozatháborúi ismeretében az is üdítően hat, hogy a jóval nagyobb választói támogatottsággal bíró, megerősödött parlamenti képviselettel rendelkező szövetség végre tárgyalópartnerként kezelte, komolyan vette a másik oldalt, utóbbi pedig abbahagyta az RMDSZ pocskondiázását, felhagyott az ellenfél hibáit, „bűneit” hangoztató retorikájával, és hajlandó inkább arra összpontosítani, ami összehoz.
Természetesen nem véletlen, hogy a megbeszélés Orbán Viktor erdélyi–partiumi látogatása alkalmával valósult meg. Emlékezetes, hogy a miniszterelnök az új szászfenesi református templom avatóünnepségén kiemelte: Magyarország elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is. Az erős anyaország segítsége, támogatása pedig akkor kamatozik igazán, ha ezáltal az erdélyi magyar közösség is újult erőre kap.
Csakhogy a széthúzás messze nem ezt a célt szolgálja, hiszen rengeteg, feleslegesen befektetett energiát emészt fel, ilyen körülmények között pedig hiába várjuk, hogy a súlyos közéleti gondjaink terhe alatt, a minket folyamatosan érő támadások össztüzében jelentős önerőt felmutatva küzdjünk a megmaradásért, boldogulásért, gyarapodásért.
Mindezek ismeretében is fontosak a lehetséges együttműködés irányába történt váradi tapogatózások. A felek tágabb dimenziókban találtak rá a közös fellépés első lépcsőfokára: az európai kisebbségek védelmét szolgáló Minority SafePack polgári kezdeményezés támogatása, illetve az országgyűlési választásokra történő regisztráció elősegítése, népszerűsítése két olyan ügy, amely „többszereplős” az uniós, illetve az anyaországi érintettség miatt.
De valahogy el kell kezdeni, és nem szabad megtorpanni, hogy Bukarest is lássa: nemcsak Budapest áll ki ellentmondást nem tűrően a Romániában élő nemzetrész védelmében, hanem az erdélyi magyarok is képesek közös erőt felmutatni az önkormányzatokban, a parlamentben. És ha szükséges, hát az utcán is, a templomok, iskolák, hivatalok előtt.

Közös célok mentén együttműködne és rendszeresítené a párbeszédet az Erdélyi Magyar Néppárt és az RMDSZ, amelyek vezetői Tőkés László kezdeményezésére ültek tárgyalóasztalhoz Nagyváradon. A felvetett témákról nyiltakoztak a Krónikának.
Balogh Levente
Nincs mit szépíteni: az amerikai választópolgárok alaposan beintettek Donald Trump elnöknek a második mandátuma első majd' két évében mutatott, acélosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető teljesítményért.
Balogh Levente
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) rekordgyorsasággal találta meg, milyen, az ország polgárainak jóléte szempontjából fontos témában rontson neki az újonnan beiktatott Niculescu–PSD-kormánynak. És ez mi más is lehetne, mint egy jó kis magyar ügy?
Páva Adorján
Bukarestben újra elővették a vonalzókat és az Excel-táblázatokat, hogy átrajzolják Románia közigazgatási térképét. A magyar érdekképviselet a dán modellel példálózik és helyi népszavazásokat vet fel.
Balogh Levente
Luca Niculescu kormányának megalakulása nyomán jelenleg annyi jelenthető ki pozitívumként, hogy az ország élén végre teljes jogkörű kormány áll – ám a politikai bizonytalanság ettől még nem lett sokkal kisebb.
Rostás Szabolcs
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter erdélyi körútja során eléggé élesen kirajzolódott, miként is viszonyul egymáshoz a romániai magyar közösség és az anyaország új kormánya.
Kiss Judit
Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.
Makkay József
Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.
szóljon hozzá!